Január 12. – azonnali atomfenyegetés a világbéke szolgálatában


kidsnews (127éves) - 3 hónapja

John Foster Dulles, az Eisenhower-kormányzat egyik meghatározó alakja és az Egyesült Államok külügyminisztere volt 1953 januárjától 1959 áprilisáig. Nem csak pozíciójából, de habitusából adódóan is meghatározó szerepet játszott a kemény amerikai külpolitika alakításában. Heves és eltökélt antikommunista volt, aki a Szovjetuniót a háború, az ellenséges hódítás és a nemzetközi forradalom állandó fenyegetésének tekintette.

Keményfejűsége nagyban hozzájárult a nemzetközi helyzet „fokozódásához”, és azon belül rövid távon például Vietnam kettészakadásához is, ami később Amerika egyik leginkább elutasított háborújához, és az USA történetének leglátványosabb külpolitikai kudarcához, és évtizedes belpolitikai rémálmához éa társadalmi meghasonlásához vezetett.

1954. január 12-én Dulles beszédet mondott a New York-i Külkapcsolati Tanács előtt, amelyben  felvázolta az Eisenhower-adminisztráció hosszú távú hidegháborús politikáját.

Kifejtette, hogy nem csak költséges, de veszélyes is lenne Amerika számára megpróbálni reagálni a világszerte jelentkező lokális kommunista fenyegetésekre. Ehelyett Amerikának „hatalmas megtorló erőt” kellene kiépítenie, hogy elrettentse a mindenkori kommunista agressziót.

Részlet John Foster Dulles beszédéből:

Közel egy év telt el az Eisenhower-adminisztráció hivatalba lépése óta … Ma este szeretnék áttekintést adni azokról a lépésekről, amelyek a biztonságpolitikánkkal kapcsolatosak.

Először is kijelenthetjük, hogy korábbi külpolitikánk sokszor célravezető volt. A Görögországnak és Törökországnak nyújtott támogatás segítségével ellenőrzésünk alatt tartjuk kommunisták Földközi-tenger felé vezető törekvéseit. Az európai helyreállítási program [Marshall-terv] segített a Nyugat-Európai országoknak, hogy kilábaljanak a háború utáni zűrzavarból. A szövetségesek megingathatatlanok voltak Berlinben, és a légihíddal megtörték a kommunista blokádot. Az Egyesült Nemzetek hű tagjaként határozott fellépésünkkel visszavertük a koreai kommunista támadást.

Ezek egy olyan nemzet cselekedetei voltak, amely látja a szovjet kommunizmus veszélyét; amely megértette, hogy saját biztonsága összefügg a többiek biztonságával; amely képes volt bátran és azonnal reagálni a vészhelyzetekre … De emlékeztetnünk kell magunkat arra, hogy amit tettünk, azt elsősorban az ellenségeink cselekedetei kényszerítették ki … Márpedig a válaszként adott intézkedések költségesek és felületesek, és szükségszerűen az ellenséget tartják kezdeményező pozícióban, ezért nem szolgálhatják hosszú távú érdekeinket.

Ez a „hosszú táv” kifejezés kritikus jelentőségű. A szovjet kommunisták terveznek, terveiket pedig egy „egész történelmi korszak” perspektívájába helyezik – és nekünk is ezt kellene tennünk. Szerteágazó cselekedeteikkel lassan, fokozatosan igyekeznek megosztani és gyengíteni a szabad nemzeteket, kierőszakolva olyan gazdasági és politikai válaszokat, amelyek – ahogy Lenin fogalmazott – „azok erején felül vannak, így gyakorlatilag csődbe kényszerítik őket”, amivel Lenin szerint „a győzelem elkerülhetetlen”. Aztán jön el – ahogy Sztálin folytatta – „a pillanat a döntő csapásra”…

Amikor az Eisenhower-kabinet színre lépett, úgy éreztük, hogy szükség van néhány átalakításra. Véleményünk szerint nem megalapozott katonai stratégia az Egyesült Államok szárazföldi erőinek lekötése Ázsiában, mert ez nem hagy a számunkra stratégiai tartalékot. Nem célravezető közgazdasági stratégia,   vagy jó külpolitika más országok állandó támogatása részünkről, mert ez hosszú távon ugyanannyi rosszat szül mint jót. Továbbá nem érdemes  elköteleződni olyan hatalmas katonai kiadások mellett, amelyek „gyakorlati csődbe” vinnék országunkat.

Sukarno (jobb) with Dulles (bal) and Richard Nixon (középen) 1956-ban

Szükségünk van szövetségesekre és kollektív biztonságra. Egyértelmű célunk, hogy ezeket a kapcsolatokat hatékonyabbá és olcsóbbá tegyük. Ez megvalósítható, ha nagyobb mértékben támaszkodunk elrettentő erőre, és kevésbé építünk a helyi védelmi erőktől. Ez a helyi közösségek részéről elfogadott gyakorlat. Az ajtóinkra  zárat szerelünk, de nem állítunk minden otthonunkba fegyveres őrt. Egy olyan közös biztonsági rendszerre támaszkodunk, ami olyan jól felszerelt, hogy megbüntesse, akik betörnek és lopnak, hogy a tényleges agresszorokat általában elriasztja. Ez a modern módja annak, hogy maximális védelemhez jussunk elviselhető áron.

Az Eisenhower-adminisztráció hasonló biztonsági rendszert szeretne nemzetközi  szinten is. Magunk és a többi szabad nemzet számára maximális elrettentést akarunk elviselhető áron … A helyi védelmet masszív megtorló kapacitással kell megerősíteni. A potenciális agresszornak tudnia kell, hogy nem mindig diktálhat neki megfelelő harci körülményeket …

Eisenhower elnöknek, a kabinetének és tanácsadóinak, akiket a Nemzetbiztonsági Tanács képvisel, meg kellett hozniuk néhány alapvető politikai döntést. Ez megtörtént. A döntésben egyetlen dolog játszott szerepet, hogy az adott területnek milyen képessége van azonnali megtorlásra, általunk választott eszközökkel és helyeken. Most a Védelmi Minisztérium és a vezérkari főnökök átalakítják a haderőinket, hogy illeszkedjenek politikánkhoz, ahelyett, hogy felkészüljünk arra, hogy az ellenség valamennyi lehetőségére készen álljunk megfelelni…

A beszéd és az elrettentés elve hazánkban a tömeges megtorlás doktrínájaként került be a történelemkönyvekbe, azonban mivel Magyarország a II. világháborút követően a szovjetek fennhatósága alá került, közvetlenül nem volt hatással sorsunk alakulására – hacsak nem azzal, hogy feltehetőleg visszatartotta a szovjeteket a további terjeszkedés gondolatától és megelőzte a helyi konfliktusok kialakulását, vagy legalábbis nagyszabású háborúvá eszkalálódását.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az Instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a YouTube-on is.



Forrás:

alphahistory.com

2017 Kidsnews | All rights reserved