Január 27. – atomrakétát telepíteni nem, de bányászni lehet a Holdon


kidsnews (127éves) - 9 hónapja

1967. január 27-én írták alá az Outer Space Treaty-t (frappáns magyar nevén a „Szerződést az államok tevékenységét szabályozó elvekről a világűr kutatása és felhasználása terén, beleértve a Holdat és más égitesteket”), amelynek legfontosabb pontja az volt, hogy a ratifikáló államok nem telepítenek tömegpusztító fegyvereket Föld körüli pályára, a Holdra vagy más égitestre, és semmilyen más módon sem helyezhetik el azokat a világűrben.

Az egyezmény tekinthető az űrhasználatra vonatkozó alapszerződésnek, mely kifejezetten békés célokra korlátozza a Hold és más égitestek használatát, és kizárja bármilyen fegyverek tesztelését, katonai küldetések végrehajtását vagy katonai bázisok, létesítmények és erődítmények telepítését azok felszínén (ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy a szerződés nem tiltja a hagyományos fegyverek pályára állítását).

A szerződés azt is leszögezi, hogy a világűr feltárása és kiaknázása csakis minden ország közös javára képzelhető el, és kifejezetten megtiltja, hogy egyes országok saját felségterületüknek nyilváníthassák annak bármely részét vagy egészét.

De amíg a hidegháborús időszakban a fentiek jelentették a legfőbb kockázatot, manapság egészen más gondolatok fogalmazódnak meg az űrhasznosítás területén.

Napjainkban a legmenőbb nemzetközi jogi irodák méregdrága idejüket inkább annak boncolgatásával töltik, hogy a szerződés valóban magába foglalja-e a természeti kincsek és egyéb erőforrások kitermelésére vonatkozó szabályozást is.

A kereskedelmi felhasználást és a hasznosítást is megtiltja az egyezmény?

Amióta a magántőke bevonása céljából, a világűr hatékonyabb meghódításának és a földi erőforrások kímélésének érdekében 2015-ben engedélyezték a kereskedelmi célú űrhajózást,

megnyílt az út a vállalatok profitcélú tevekénységei előtt, és a luxusturizmus mellett az ipar is egyre élénkebben érdeklődik az olyan lehetőségek iránt, mint például az aszteroida-bányászat.

A nemzetközi érdeklődés súlypontjának változásai miatt így újra fókuszba került, és középtávon továbbra is meghatározó lesz az 54 évvel ezelőtt életre hívott megállapodás, amely amellett, hogy a kétpólusú világot némi fegyverkezési önmérsékletre szorította, lefektette az egyetemes emberiség számára elfogadható és fenntartható alapelvek körvonalait.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az Instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a YouTube-on is.



2017 Kidsnews | All rights reserved