Michelisz Norbert versenyautóba ülteti a világ egyik legjobb szimulátorosát


kidsnews (127éves) - 2 hete

A #NextMichelisz névre keresztelt tehetségkutató a tavaly tavasszal indult egy öt fordulós online szimulátor-bajnoksággal, amelyen csaknem 4500-an vettek részt. Közülük az öt legjobb jutott be a kiválasztás következő szakaszába, amely során laboratóriumi vizsgálat, elméleti és fizikai teszt, pszichológiai és mentális felmérés várt a résztvevőkre, végül pedig két különböző versenyautóval kellett bizonyítaniuk a Hungaroringen.

Ennek a kiválasztási folyamatnak a végén a túraautó-világkupa (WTCR) tavalyi bajnoka, Michelisz Norbert, a M1RA csapatfőnöke, Bári Dávid, valamint a laboratóriumi felméréseket vezető Matics Zsolt objektív alapokon meghozott döntése alapján Báldi Gergő nyújtotta a legjobb teljesítményt, azaz ő nyerte meg a #NextMichelisz tehetségkutatót.

Ennek fődíjaként 2021-ben teljes idényben versenyezhet egy gyorsasági bajnokságban, amelynek kiválasztására később kerül sor.

Báldi Gergő szimulátoron a világ legjobbjai közé tartozik. 2019-ben ő volt a WTCR hivatalos online bajnokságának a győztese, idén pedig két nagy presztízsű nemzetközi sorozatot is megnyert.

Előbb a koronavírus-járvány első hullámának idejére kiírt, valódi WTCR-pilótákkal, így többek közt Michelisszel közös e-sportbajnokság első helyezettje lett, majd a szimulátorosok bajnokságában megvédte a tavalyi bajnoki címét.

„Most jön az a rész, amelyet a tévés tehetséggondozókban nem szeretek, amikor megvan a győztes, akit aztán kicsit magára hagynak, és már azon gondolkoznak, ki lesz a következő. Nekem az a célom, hogy Gergő eljusson oda, ahol én is vagyok, és ehhez fontos feladat az anyagi háttér előteremtése. Szeretnénk, ha jövőre egy olyan bajnokságban versenyezne, amely kihívást jelentene neki.”- nyilatkozta  a verseny névadója Michelisz Norbert

„Két éve komolyan gondolkodtam azon, hogy felhagyok a szimulátorozással, ami ugye az autósportos álmok végét is jelentette volna. Úgy éreztem, hogy talán valami másban kellene megtalálnom önmagam. Most pedig egy valódi autósportos idény előtt állok, óriásit fordult velem a világ, amiért hálás vagyok. Úgy készülök, hogy bármilyen mezőnyben kelljen helytállnom, az autóból és magamból a legtöbbet tudjam kihozni.” – foglalta össze gondolatait Báldi Gergő a versenyt követően.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az Instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a YouTube-on is.



Forrás:

M1RA Motorsport

2017 Kidsnews | All rights reserved