Sok millió forint kárt okozott idén is a graffitizés


Kovács Barna (19éves) - 9 hónapja

Idén több mint 20 millió forint kárt okoztak a graffitisek a vasútnak, tájékoztatta a MÁV-Start december 31-én az MTI-t. November végéig 1385 jármű belső felületéről kellett csaknem 7000 négyzetméternyi, és 262 jármű külső felületéről majdnem 3500 négyzetméternyi firkát eltávolítani. Meglepő, de ez a magas szám az előző évekhez képest javulást jelent.

Kíváncsiak voltunk, hogy más területeken mennyire elterjedt a festékkel való rongálás, így feltettünk néhány kérdést a BKK-nak, a Volánbusz-nak, és a Fővárosi Önkormányzatnak. A BKK helyett a BKV-tól kaptunk választ, mert mint kiderült, az infrastruktúra minden eleme a BKV-hoz, vagy a Fővárosi Önkormányzathoz tartozik. 

2020-ban, a MÁV-hoz hasonlóan a BKV is közel 20 millió forintot költött graffitimentesítésre, ebbe benne van a járművek, az épületek, és az infrastruktúra minden egyéb elemének a megtisztítása is.

A felületeket speciális graffitieltávolító vegyszerekkel tisztítják meg a BKV alvállalkozói.  A rongálás a kamerával felszerelt járműveket kevésbé érinti.

A Volánbusz a graffitik eltávolítását a járművek karbantartását szolgáló pénzügyi keretből végzik, elkülönítve nem tartják számon, de megtudtuk, hogy a rongálás elsősorban a városi forgalomban közlekedő autóbuszokat érinti. A festéket nitróhígítóval, lakkbenzinnel, és erre a célra szolgáló sprayvel távolítják el a Volánbusz munkatársai.

A megelőzés érdekében a busztársaság a járműveinek jelentős részét zárt helyen tárolja, a korszerű járművei rendelkeznek kamerarendszerrel, az állomásokat és ingatlanokat pedig őrzik a cég munkatársai.

A Fővárosi Önkormányzat a cikk megírásáig nem válaszolt, amennyiben válaszolnak, a cikket frissítjük. Ha érdekel a graffitizés jogi megítélése, ajánljuk egy korábbi cikkünket, itt tudod elolvasni.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az Instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a YouTube-on is.



2017 Kidsnews | All rights reserved