Szombaton indul a Dal 2021


Kovács Barna (19éves) - 1 hónapja

Január 30-án, szombaton indul a Dal 2021, mely jubileumi évad lesz, ugyanis 10. alkalommal kerül megrendelésre a Magyarország legjobb dalát kereső show. A versenyre 400 pályázat érkezett, ebből 40-et válogattak be a Duna televízión sugárzott élő műsorba – derül ki az MTVA kétrészes sajtótájékoztató videójából.

2019-ig a Dal című műsor felelt azért, hogy kiválassza, ki képviselheti Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon. Az MTVA úgy döntött, hogy 2020-tól Magyarország nem indul a nemzetközi zenei versenyen, és a Dal feladata az év dalának megtalálása lesz. Idén az Eurovíziós Dalfesztivál elmarad a koronavírus miatt, de feltételezhető, hogy ha megtartanák sem indulna rajta Magyarország.

Az élő showba beválogatott 40 produkcióból a zsűri 7 szombati adás alatt fogja kiválasztani a legjobb négyet, akik közül a nézők dönthetik el, hogy kié legyen az év dala. Ez az elismerés egyben a Petőfi Zenei Díj év dala elismerését is jelenti. Díjazni fogják még a mezőny legjobb szövegíróját, és ki fogják osztani a Dal 2021 Felfedezettje különdíjat is. Az elismerések a Petőfi Zenei Díj különdíját is jelentik.

A Dal 2021 győztese lehetőséget kap egy videoklip és egy nagylemez elkészítésére, valamint pénzjutalomban részesül, ahogy a legjobb 4-be jutott másik három produkció is.

A zsűri idén is négy tagú lesz, Vincze Lilla, Nagy Feró, Mező Misi és Ferenczi György fog majd dönteni a versenyzők sorsáról. A műsorvezetők kiléte egyelőre nem ismert. A Dal 2021 első adása január 30-án lesz 19:35 perctől a Duna televízión, a döntő március 13-án kerül majd megrendezésre.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az Instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a YouTube-on is.



Forrás:

index.hu

MTVA sajtótájékoztató

2017 Kidsnews | All rights reserved