5 nő a világtörténelemben, akik nagy dolgokat vittek végbe


Szabó Petra (16éves) - 1 hónapja

Ha tudósokról, felfedezőkről, feltalálókról van szó, az emberek többsége csak férfiakra gondol. Ami nem is csoda, hiszen a múltszázadot megelőzően a nők nem tanulhattak, ezért nem rendelkeztek azokkal az alapismeretekkel, mint a férfi kortársaik. Ezalól is van kivétel, hiszen ezen korokból is akadnak ismert női kutatók.

Kevesen tudják, de az emberiség történelmének egyik első regényét is nőnek tulajdonítják.

A Gendzsi szerelmei regényében Muraszaki Sikibu (973-1025) megteremtette a tökéletes férfi ideálját (aki jóképű, eszes, figyelmes és nagylelkű).

Sikibu a Heian-kor Japánjában élt, Sósi császárnőnek az udvarhölgyei közé tartozott, és a téma szakértői szerint roppant magas intelligenciával rendelkezett.

Ezt az állítást azzal támasztják alá, hogy ebben az időszakban a nőknek tilos volt kínaiul beszélni, mivel az volt a kormányzás és a férfiak hivatalos nyelve.

Az írónő a tiltás ellenére mégis megtanulta a nyelvet, oly módon, hogy amikor apja az öccsét tanítgatta kínaiul, ő az ajtó mögött hallgatózott.

Dr. Elizabeth Blackwell (1821-1910) volt az első nő, aki Amerikában orvosi diplomát szerzett. Először egyáltalán nem is érdeklődött az orvosi pálya iránt, amikor azonban egy barátja megbetegedett és megjegyezte, hogy ha női orvosa lett volna lehet, hogy nem szenvedett volna annyit, jelentkezett az egyetemre.

-Érdekesség: hogy csak úgy vették fel, hogy az egyetem férfi tagjainak kellett megszavaznia, hogy a női nem képviselője tanulhat-e velük egy campuson. Ezzel a lépésével az első orvosnő úttörő szerepet játszott abban, hogy a nők is orvosnak tanulhassanak a későbbiekben.

Az amerikai polgárháborúban a frontvonalon dolgozott, valamint segített megszervezni az Amerikai Egyesült Államok Egészségügyi Bizottságát. Egy díjat is neveztek el róla.

Az Elizabeth Blackwell – érmét olyan nők kaphatják meg, akik hozzájárulnak az orvostudomány népszerűsítéséhez a nők körében.

Számomra az egyik legmegdöbbentőbb az volt, amikor megtudtam, hogy az első számítógépes program elkészítésében egy nő is részt vett. Ada Lovelace, (1815-1852) Lord Byron egyetlen törvényes gyermeke, már kiskorától kezdve tanult matematikát, így nem csoda, hogy matematikus lett belőle.

Charles Babbage-dzsal együtt dolgoztak az első számítógépen, azaz az „analitikai számolóművön”. A program leírását ő készítette, azonban az nem bizonyított tény, hogy az elkészítésében is részt vett volna, bár vannak, akik úgy gondolják, hogy igen és az első számítógép-programozók közé sorolják.

Az egyidejű frekvenciaváltás technológiája Hedy Lamarr (1914-2000) osztrák származású amerikai színésznő nevéhez köthető. A második világháború idején sok torpedót használtak, de ezeket könnyű volt eltéríteni, elég volt a frekvenciájukat megzavarni. Emiatt sok torpedót veszítettek.

Hedy és szomszédja, George Antheil zongorista ennek kiküszöbölésére dolgoztak ki egy módszert, melynek az volt a lényege, hogy 88 frekvenciát használjanak és ezeket az ún. lyukszalag segítségével gyorsan váltogassák az adónál és a vevőnél egyidejűleg.

Így már nem lehetett eltéríteni a torpedókat a frekvenciák zavarásával. A találmányt azonban csak a ’60-as években alkalmazták. Ez a találmány lett az alapja a mai wifi, bluetooth és mobiltelefon rendszereknek.

Az egyetlen ember, aki a mai napig kapott két Nobel-díjat két különböző tudományágból, az nem más, mint a lengyel származású Marie Curie (1867-1934). Csak 24 éves korában ment Párizsba, hogy a Sorbonne-on tanuljon, ugyanis nagy szegénységben éltek.

Egyik testvérével megegyeztek, hogy először az egyikük vállal munkát és finanszírozza a másik taníttatását, azután pedig fordítva. 1903-ban fizikai Nobel-díjat kaptak férjével, Pierre Curievel és Henri Becquerel-lel együtt, a radioaktív sugárzás kutatásáért. 1911-ben kémiai Nobel-díjat kapott két elem, a polónium és a rádium felfedezéséért.

Mivel akkoriban még nem tudták, hogy a radioaktív sugárzás mérgező, Marie Curie a sugárzás okozta fehérvérűségbe halt bele. A holtteste, valamint a jegyzetei még mai napig sugároznak.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az Instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a YouTube-on is.



2017 Kidsnews | All rights reserved