Az évszázad felfedezése – kincsekre bukkantak a Cambridge-i Egyetem lebontott diákszállásai alatt


kidsnews (127éves) - 4 hónapja

A szakemberek “az évszázad felfedezésének” minősítették a leleteket, mondván ez a koraközépkori temető az angolszáz régészet egyik legizgalmasabb felfedezése a 19. század óta – adta hírül a The Guardian brit napilap honlapja.  A King’s College régészei által feltárt kiterjedt temetőben több mint 60 sírt találtak, amikor lebontották az egyetem 1930-as években épült épületcsoportját az angliai város nyugati részében, hogy új modern campust építsenek.

Képünk csak illusztráció

 A sírokból mintegy 200 tárgyat, bronzbrosst, gyöngy nyakláncot, kardokat, anyagedényeket, üvegpalackokat tártak fel. Legtöbbjük a korai angolszáz korból (400-650) maradt fenn, de találtak vaskori szerkezetekre és római kori földmunkákra utaló bizonyítékokat is.

Caroline Goodson, a King’s College történésze elmondta, hogy az emberi maradványok páratlanul jó állapotban őrződtek meg, a térségre jellemző lúgos földnek köszönhetően. Ami különösen fontos lehet, mivel így a régészek képesek lesznek a modern tudományos technikákkal meghatározni a leletek életében fogyasztott étrendjét és az elhunytak DNS-ét, ami lehetővé teszi a családi kapcsolatok és az emberek vándorlásainak az elemzését.

Képünk csak illusztráció

Goodson elmondta, hogy a feltáráson dolgozók meglepődtek azon, hogy ilyen sok sírt találtak, és hogy ilyen nagy kiterjedésű középkori temetőt római kori árkokkal övezve közel a római kori Cambridge maradványaihoz. Ugyanis a korabeli történelmi feljegyzések szerint sok római kori városhoz hasonlóan Cambridge is elnéptelenedett, amikor a rómaiak visszavonták katonai egységeiket Anglia területéről az 5. században.

    “Már tudjuk, hogy Cambridge-ből nem vándoroltak el teljesen. De most egy tisztább és nagyobb képet kapunk a római kor utáni települések életéről – tette hozzá.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az Instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a YouTube-on is.



Forrás:

MTI

2017 Kidsnews | All rights reserved