Könyvajánló – Edgar Alan Poe: A Morgue utcai kettős gyilkosság


Alina (16éves) - 9 hónapja

Remek hírem van azoknak, akik egy kis kikapcsolódásra vágynak és szeretik a Sherlock Holmes filmeket, vagy olvastak már Agatha Christie-t. Egy összetett, de könnyen olvasható mű, nem kell sokat gondolkozni rajta csupán a szórakoztatás a célja.

Edgar Allen Poe: A Morgue utcai kettős gyilkosság:

A könyv érdekessége, hogy ez az első mai értelemben vett detektívregény, már ezelőtt is írtak ehhez hasonlót, de ott egy-két megszokott jellegzetes eleme a krimiknek még hiányzott.

A történet röviden két ember meggyilkolásáról szól, aminek elkövetőjét a rendőrség nem tudja kinyomozni. Itt jön képbe a főszereplőnk (Auguste Dupin), aki rendkívüli fantáziával és analitikus, elemző aggyal rendelkezik. Természetesen neki van egy társa is, akivel a történet elején barátkozik össze.

Igen szövevényes, a történések elég rövid idő alatt következnek be, nem is lehet könnyen letenni a könyvet.

A bűntény helyszínét az író részletesen leírja, semmit nem hagy ki, így amikor elindul az ügy elemzése az olvasó is együtt tud gondolkozni a „detektívünkkel”. Ez a rendkívül érdekfeszítő történet még az utolsó pillanatokban is meg tudja lepni az olvasót egy nem várt fordulattal.

Hozzátenném azt is, hogy nem ajánlom olyanoknak ezt a könyvet, akik nem bírják a véres és kicsit gyomorforgató dolgokat, mert ebben a történetben ilyeneket is lehet találni bőven.

A könyv másik érdekessége, hogy az iskolámban ez egy kötelező olvasmány volt. Tudom, hogy az iskolások általában (legalábbis akiket én ismerek) úgy állnak hozzá a kötelező olvasmányokhoz, hogy legszívesebben meg se vennék a könyvet inkább elolvasnak egy összefoglalót az interneten.Bizony sokan vannak, akik így is tesznek, mert nem akarnak vacakolni a hosszú és unalmas könyvvel.

Ennek ellenére én mindig elolvastam a kötelező olvasmányokat már csak azért is, hogy ne kapjak rossz jegyet a dolgozatnál. De rájöttem egy idő után, hogy nem minden kötelező olvasmány ugyanolyan, és lehet köztük találni egy két jót is. Erről pedig lemaradnak azok, akik esélyt sem adnak az ilyen iskolai feladatoknak. Én így találtam rá erre a rövid történetre, és remélem, hogy rá tudok venni másokat is arra, hogy legközelebb adjanak esélyt azoknak a dolgoknak is, amik elsőre unalmasnak vagy időpocsékolásnak tűnnek, hátha pozitívan fognak csalódni ők is.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az Instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a YouTube-on is.



2017 Kidsnews | All rights reserved