Elon Musk az egyik legnagyobb hatású jövőlátó


Sz Marci (15éves) - 1 hónapja

Elon Reeve Musk Dél-Afrikában látta meg a napvilágot, 1971. június 28-án. A pretoriai származású üzletember a PayPal kifejlesztéséről vált ismertté és dollár milliomossá. A legtöbb ember azonban a Tesla miatt ismeri. Ő a cég igazgatója és többségi tulajdonosa. Sokan tudják, hogy a SpaceX is a nevéhez fűződik. Kevesebben ismerik a Boring Company-t, mely Elon “agymenéseit” hivatott véghez vinni.  

2020. Szeptember 22-én megrendezte a Battery Day-t melyen bemutatta fő munkája, a Tesla terveit. Az esemény leginkább az akkumlátorokról szólt. A cég ugyanis abban látja a jövőjét, hogy a nagyobb akkupackok gyártásával lassítják azok elöregedését.

Bizonyos bulvárlapok időutazással is meggyanúsították, és szerintük ennek köszönheti vagyonát és sikerét. Erre ő Twitter fiókján -ahol agymenéseit és világmegváltó gondolatait teszi közkinccsé- annyit reagált, hogy “Lebuktam, igazából egy 3000 éves vámpír vagyok. Nehéz fenntartani ezt a sok személyiséget az évszázadok során.”

Amikor megszületett gyermeke, akkor sem hazudtolta meg magát és egészen egyedi nevet választott utódjának: X Æ A-Xii. Azzal magyarázta, hogy az X az ismeretlen jele. Az AXII pedig a kedvenc repülőgépének, az Arkangyalnak a neve.

Ki tudja, talán Elon Musk Mars-kolonizációs terve -amely nyilvános- beválik, és egyik vágya, miszerint “A Marson szeretnék meghalni” beteljesül.  Mindenesetre a Tesla gyártással nem áll le. Amikor az Amerikai Egyesült Államok kormánya a COIVD-19-re hivatkozva ideiglenesen bezáratta a legnagyobb Tesla gyárat (amely a világ legnagyobb zárt épülete) ugyancsak Twitteren kifakadt. “Nem korlátozhatják emberek szabadságát és megélhetését.”

Legújabb víziója az, hogy bizonyos Tesla modelleket 2 részből fogják fröccsönteni két hatalmas gépben. 

Elon tulajdonképpen olyan, mint aki elfelejtette volna a konzervatív eszméket. És attól eltekintve, hogy vannak őrült húzásai, nagyon sokat adott a világnak. (Lásd PayPal) Az ilyen, kicsit őrültnek tűnő emberek viszik előre a társadalmunkat.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az Instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a YouTube-on is.



2017 Kidsnews | All rights reserved