Karanténkonyha – juhtúrós sztrapacska


kidsnews (127éves) - 7 hónapja

Aki gyakrabban megfordult északi szomszédainknál, biztosan evett már bryndzové halušky-t (vagyis brindzás galuskát), magyar nevén sztrapacskát egy szlovák kolibában. Ők talán azt is tudják, hogy az étel, amit Szlovákiában strapačky-nak hívnak, az juhtúró helyett savanyú káposztával készül.

Most sajnos nem utazhatunk, de azért nem kell lemondanunk egy jó sztrapacskáról, amit otthon magunk is könnyedén elkészthetünk.

Első lépésként meghámozzuk és finomra lereszeljük a krumplit, vagy nagyobb darabokra vágjuk és bedaráljuk egy botmixer zöldség aprítójával. Ezután a masszát megsózzuk (kb. egy csipet elég), és állni hagyjuk nagyjából 10 percig, majd gyengéden megnyomkodjuk és eltávolítjuk a levét, amit kieresztett.

Miközben a krumplit állni hagyjuk, rakjunk fel egy fazék vizet egy csipetnyi só és egy evőkanál (ek) olaj társaságában forrni. Ha van még időnk, a szalonnát vagy sonkát serpenyőben előpirítjuk, és az edénnyel együtt félretesszük.

A kinyomkodott burgonyához ütjük a tojásokat és a lisztet, és összekeverjük. Ha sok levet hagytunk a krumplin, akkor lehet, hogy nem is kell vizet adni a masszához, de ha nagyon sűrű a massza, hígítsuk fel annyi vízzel, hogy nokedli állagú tésztát kapjunk.

Ezután a már lobogó vízbe nokedli szaggatóval kiszaggatjuk a tésztát. Miután a kis nokedlidarabok feljöttek a víz tetejére, még 2 percig főzzük – figyelem, hajlamos a kifutásra, nem árt ott állni mellette. Ha kifut, nyugodtan szűrjük le még akkor is, ha nem telt el a két perc. FIGYELEM, más tésztákkal ellentétben ezt nem kell hideg vízzel öblíteni.

A szalonnás, zsíros serpenyőbe beleborítjuk a főzőlétől még maszatos nokedliket és tovább pirítjuk kis ideig, majd beletesszük a juhtúrót (brindzát), és amikor az is megolvadt, jöhet a tejföl.

Ízlés szerint díszítsük pirított szalonnával, lilahagyma karikákal és/vagy extra tejföllel, majd tálaljuk.

Bevásárló listánk:

  • 1 kg krumpli
  • 2 db tojás
  • 2 evőkanál (ek) zsír
  • 40 dkg liszt
  • ½ teáskanál (tk) só
  • 15 dkg juhtúró
  • 20 dkg tejföl
  • 10 dkg szalonna
  • Előkészítési idő: 20 perc
  • Főzési idő: 30 perc

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az Instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a YouTube-on is.



2017 Kidsnews | All rights reserved