Kiosztották az idei Golden Globe-díjakat


Kovács Barna (19éves) - 1 hónapja

Kihirdették az idei Golden Globe-díj győzteseit, bár az idei gála egy kissé másként zajlott, mint ahogy azt a korábbi években megszokhattuk, ettől függetlenül ebben az évben is izgalmas mezőny állt fel – írja a Magyar Filmadatbázis film magazinja. Már korábban bejelentette a gálát szervező Külföldi Újságírók Szervezete (HFPA), hogy a jelenlegi helyzetre való tekintettel változásokat eszközölnek. Felfüggesztették az amerikai tévés és filmes díj azon szabályát, hogy az alkotásokat a HFPA tagjai előtt, egy los angelesi moziban kell bemutatni, valamint lehetővé tették, hogy olyan alkotásokat is nevezzenek a versenyre, amiket csak március 15 és április 30 között tervezetek a nagyközönség elé tárni.

De mi is az a Golden Globe-díj? Lényegében a filmes Oscar és a televíziós Emmy díjak után a második legrangosabb filmes elismerés, melyet még 1944-ben alapított a los angelesi Külföldi Újságírók Szervezete. A díj legnagyobb erénye talán az, hogy – mivel a zsűriben a világ minden tájáról vannak újságírók – nem csak a hollywoodi nézőpont érvényesül a díjazáskor. A magyarosan Arany Glóbusznak mondott díjat az Oscar-díjhoz hasonlóan évente osztják ki.

Az idei – 78. – díjátadó előtt 25 kategóriába osztották a nevezőket, a gálán pedig természetesen mindegyik kategóriában győztest hirdettek. A sok kategóriának hála több film, több sorozat, valamint több színész és színésznő is kaphatott díjat, de adtak át legjobb filmzenéért, forgatókönyvért és rendezésért járó elismerést is.

Íme a győztesek listája:

Legjobb film – dráma: A nomádok földje

Legjobb film – musical vagy vígjáték: Borat utólagos mozifilm

Legjobb film – idegennyelvű: Minari

Legjobb animációs film: Lelki ismeretek

Legjobb sorozat – dráma: A korona

Legjobb sorozat – vígjáték vagy musical: Schitt’s Creek

Legjobb miniszéria vagy tévéfilm: A vezércsel

Legjobb rendező: Chloé Zhao (A nomádok földje)

Legjobb forgatókönyv: Aaron Sorkin (A chicagói 7-ek tárgyalása)

Legjobb filmzene: Trent Reznor és Atticus Ross és Jonathan Batiste (Lelki ismeretek)

Legjobb betétdal: Io Sí (Előttem az élet)

Legjobb színésznő – dráma: Andra Day (The United States vs. Billie Holiday)

Legjobb színész – dráma: Chadwick Boseman (Ma Rainey: A blues nagyasszonya)

Legjobb színésznő – musical vagy vígjáték: Rosamund Pike (Fontos vagy nekem)

Legjobb színész – musical vagy vígjáték: Sacha Baron Cohen (Borat utólagos mozifilm)

Legjobb női mellékszereplő: Jodie Foster (The Mauritanian)

Legjobb férfi mellékszereplő: Daniel Kaluuya (Judas and the Black Messiah)

Legjobb színésznő – sorozat – dráma: Emma Corrin (A korona)

Legjobb színész – sorozat – dráma: Josh O’Connor (A korona)

Legjobb színésznő – sorozat – vígjáték: Catherine O’Hara (Schitt’s Creek)

Legjobb színész – sorozat – vígjáték: Jason Sudeikis (Ted Lasso)

Legjobb színésznő – miniszéria vagy tévéfilm: Anya Taylor-Joy (A vezércsel)

Legjobb színész – miniszéria vagy tévéfilm: Mark Ruffalo (Ez minden, amit tudok)

Legjobb női mellékszereplő – miniszéria vagy tévéfilm: Gillian Anderson (A korona)

Legjobb férfi mellékszereplő – miniszéria vagy tévéfilm: John Boyega (Kis fejsze)

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az Instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a YouTube-on is.



Forrás:

goldenglobes.com;  mafab.hu; vg.hu;

2017 Kidsnews | All rights reserved