Magyar sikerek a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon


Kovács Barna (19éves) - 1 hónapja

Mindkét magyar versenyfilm bekerült a díjazottak közé a 71. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon – írja az MTI. Nagy Dénes kapta a legjobb rendezésért járó Ezüst Medvét a Természetes fény című film elkészítéséért, Kizlinger Lilla pedig a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét a Fliegauf Bence által rendezett Rengeteg – Mindenhol látlak című filmben való alakításáért. A verseny fődíjának számító Arany Medvét Radu Jude román rendező Bad Luck Banging or Loony Porn című filmje nyerte el.

“Gratulálok a díjazottaknak! Kitűnő sikerek a nemzetközi filmvilág egyik legnagyobb presztízsű fesztiválján. Nemcsak azért lehet büszke az egész magyar filmszakma, mert új magyar tehetségek, Kizlinger Lilla színésznő és Nagy Dénes filmrendező feltűnt az európai filmművészetben, hanem azért is, mert a Természetes fény egy magyar alkotócsapat kezdeményezésére négy ország összefogásával, igazi koprodukcióként valósult meg. Közös múltunk művészi feldolgozása” – idézi a Nemzeti Filmintézet közleménye Káel Csabát, a magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztost.

A hat tagú zsűri Nagy Dénes első rendezésével kapcsolatban kiemelte, hogy háborús filmjével szembesíti a nézőt a passzivitás és az egyéni felelősségvállalás közötti választás kényszerére, Kizlinger Lilláról pedig azt mondta, hogy intenzív jelenléte révén a felszínre hozza a mélyrétegeit annak az epizódnak, amelyben szerepel. Az idei évben helyet kapott az ítészek között Ernyedi Ildikó magyar rendező is, akinek a Testről és lélekről című filmje 2017-ben elnyerte a filmfesztivál fődíját. Mint arról korábban mi is beszámoltunk, idén a hagyományos időpontban csak a zsűri nézhette meg a filmeket, a nagyközönségnek – a filmfesztivál keretein belül –  majd csak június 9. és június 20. között lesz erre lehetősége.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az Instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a YouTube-on is.



Forrás:

Mti

2017 Kidsnews | All rights reserved