Március 16. – Mississippi állam 8 éve (!) szentesítette a rabszolgaság eltörlését


kidsnews (127éves) - 7 hónapja

Ha valakit érdekelnek a jogi bukfencek és nevetséges törvények, az interneten egy kis angol nyelvtudással szinte kiapadhatatlan szórakozásra találhat. Az idők folyamán okafogyottá vált, vagy eleve értelmetlen, de valahogy érvényben maradt törvények mellett találunk példát arra is, amikor egy új szabály törvénybe iktatása adta fel a leckét.

Az adminisztráció útvesztői, a hivatalnokok feledékenysége vagy lustasága, esetleg a politikai intrika fura dolgokat produkálhat, főleg az olyan, többlépcsős szövetségi törvénykezésben, amivel az USA rendelkezik.

Vicces példa az amerikai ratifikációs rendszer döccenőire, hogy Mississippi állam csak majdnem 150 évvel annak elfogadása után, 2013-ban adoptálta hivatalosan az amerikai alkotmány 13. módosítását, amely eltörölte a rabszolgaságot az Egyesült Államokban.

Természetesen a gyakorlatban ennek nem volt sok jelentősége, mivel egyrészt nem kell minden államnak jóváhagynia egy módosítást annak szövetségi szintű életbe lépéséhez, másrészt az amerikai állampolgárok enélkül is nagy becsben tartják az alkotmányukat, és minden körülmények között igyekeznek követni és érvényesíteni azt a mindennapjaikban is.

Amióta Magyarország az EU tagja, mi is tapasztalhatjuk az előnyeit és hátrányait egy ilyen, többszintű törvénykezésnek, ami minden bizonnyal számtalan vicces „maradvány” törvénnyel vagy szabályozási hézaggal fogja megörvendeztetni a jövő állampolgárait. Mindazonáltal a mi rendszerünk túl friss ahhoz, hogy az amerikaihoz hasonlóan vicces és anakronisztikus jogszabályi anomáliák tömegét találhassuk benne.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az Instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a YouTube-on is.



Forrás:

britannica.com

2017 Kidsnews | All rights reserved