Március 28. – a vikingek elfoglalják Párizst


kidsnews (127éves) - 2 hete

Épp ma 1176 éve, hogy ötezer viking harcos a rettegett Ragnar vezetésével bevette Párizs városát. Hogy repül az idő, mintha tegnap lett volna. 😉

De félre a tréfával. Mit kerestek a vikingek a Frank Birodalom szívében?

A skandináv területeken, a mai Svédország, Norvégia és Dánia enyhébb éghajlatú részein élő vikingek, másnéven normannok a 700-as évek végétől 400 éven keresztül tartották rettegésben (vagy hajtották uralmuk alá) a mai Grönlandtól Ukrajnáig élő népeket.

Hódításaik során meglepő helyekre is eljutottak, befolyásuk Európára számtalan formában megnyilvánult, és utódaik révén máig velünk vannak.

Átmenetileg uralkodtak vagy letelepedtek és dinasztiákat alapítottak Észak-, Közép- és Kelet-Európa számos pontján.

Településeket hoztak létre a közvetlen szomszédságukon kívül a mai Grönland, Izland, a Brit-szigetek, Olaszország, Ukrajna, Oroszország és Törökország területén is, sőt a modern régészeti leletek alapján az észak-amerikai kontinensen is volt egy rövid életű településük. Ők alapították a Kijevi Rusz államalakulatot, és bizonyítottan elkalandoztak Bagdadig.

A fosztogatások és háborúk mellett több uralkodóházba beházasodtak és intenzív kereskedelmet folytattak a környező népekkel. Az idők folyamán végül vallási és kulturális szempontból is asszimilálódtak, és Izlandon, Grönlandon és Skandinávián kívül a viking korban nekik adományozott észak-franciaországi Normandia révén a mai napig egyenes ágon jelen vannak az európai térképen.

A kora középkorban nem volt szokatlan, hogy az európai népek, királyságok egy ínségesebb időszakban vagy egy harciasabb uralkodó alatt hadjáratot indítottak, hogy szomszédaiktól szerezzenek élelmet, asszonyt, rabszolgákat vagy más javakat, vagy csak elébe menjenek egy vélt vagy valós fenyegetésnek.

Ennek ellenére Párizs védelme nem volt kifejezetten masszív, amikor a vikingek 845-ben Ragnar nevű törzsfőnökük (sokak szerint egyenesen a legendás Ragnar Lodbrok) vezetésével felhajóztak a Szajnán és ostrom alá vették. A Nagy Károly (Charlemagne) idejéből maradt védvonalakat a vikingek könnyedén áttörték, az ellenük küldött frank seregeket legyőzték, és március 29-én elfoglalták Párizst.

Fosztogatásukat addig folytatták, amíg az akkori frank király, II. (Kopasz) Károly meg nem fizette az általuk követelt 7000 livre (2570 kg!!!) aranyat és ezüstöt.

Ezek után nem meglepő, hogy hajóik a következő évtizedekben még négy alkalommal kifosztották a környéket, újra és újra megostromolva Párizst, és tevékenységükkel nagyban hozzájárulva a Karoling dinasztia népszerűségvesztéséhez és letűnéséhez a Frank Birodalomban.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az Instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a YouTube-on is.



Forrás:

en.wikipedia.org; onthisday.com;

2017 Kidsnews | All rights reserved