Március 5. – Sztálin rejtélyes halála


kidsnews (127éves) - 8 hónapja

Sztálin egészségi állapota a második világháború vége felé látványos romlásnak indult. 1945-re a súlyos dohányzás és más körülmények miatt érelmeszedésedése lett, és májusban, a győzelmi felvonulás körüli időszakban enyhébb sztrókot kapott, majd októberben súlyos szívrohama volt.

A végül 1953. március 5-én bekövetkezett halála után az egész világ fellélegzett. Személyében a huszadik század, de talán az egész emberiség történetének egyik legvéreskezűbb diktátora, egy Hitlerhez mérhető kaliberű tömeggyilkos távozott a másvilágra. Lenin utódjaként a húszas évek közepétől állt a szovjet birodalom élén, és forrástól és számítási módszertől függően nagyságrendileg 10-20 millió ember halálát írják a számlájára, akik közül 3-6 milliót konkrétan megöltek vagy kivégeztek, a többinek pedig a kényszermunka vagy az abszurd kommunista gazdaságpolitika által előidézett éhínség vagy nélkülözés okozta a halálát.

Függetlenül attól, hogy Sztálin halála évek óta várható volt, utolsó napjai, és a körülötte zajló hatalmi játszmák a mai napig élénken foglalkoztatják a közvéleményt és a történelem iránt érdeklődők fantáziáját.

Életének utolsó három napját már akkor is részletesen leírták, először a kommunista állampropaganda fő szócsövének számító Pravdában, majd egy teljes angol fordításban is, amelyet nem sokkal később a szovjet sajtó aktuális összefoglalója követett.

1953. február 28-án Sztálinnál szórakozás és italozás céljából összejött a diktátor szűk belső köre, köztük Malenkov, Molotov, Berija és Hruscsov. A vendégek március 1-jén körülbelül hajnali 4 órakor szétszóródtak, és Sztálin azzal a szigorú utasítással vonult vissza, hogy addig ne zavarják, amíg nem hallják a felébredését jelző hangokat. Telt az idő, és egész délelőtt nem hallatszott hang. Végül körülbelül 11 órakor a házvezetőnője óvatosan benézett a szobájába, és Sztálint a padlón fekve találta, pizsamanadrágban és ingben. Eszméletlen volt, bevizelt, erősen zihált és nem reagált a felkeltésére irányuló kísérletekre. Odahívták Beriját, aki figyelmen kívül hagyta, hogy eszméletlen volt, az állapotát az alkoholfogyasztásnak tulajdonította, majd távozott.

Mivel Sztálin állapota továbbra sem változott, másnap, március 2-án reggel ismét hívták Beriját, aki egy orvosszakértői csoporttal együtt megvizsgálta a diktátort.

Vizsgálatuk alapján, amely 190/110-es vérnyomást és jobb oldali bénulást mutatott ki, arra a következtetésre jutottak, hogy Sztálin, akinek korábban is ismert volt magas vérnyomása, a bal középső agyi artériát érintő vérzéses stroke-ot kapott.

A következő két napban különféle kezeléseket kapott, a 210/120-ra emelkedett vérnyomásának csökkentése érdekében két alkalommal is feltettek 8 piócát a nyakára és az arcára, állapota azonban tovább romlott, és 1953. március 5-én reggel meg is halt.

Holttestét ezután egy meg nem határozott helyre vitték, és elvégezték a boncolást, majd bebalzsamozták, hogy Leninhez hasonlóan közszemlére tegyék a „szovjet nép nagy vezéreihez” méltó helyen. Az eredeti boncolási jelentést a közelmúltig nem sikerült megtalálni, de annak legfontosabb megállapításait a Pravda 1953. március 7-án leközölte.

A halálhoz vezető események egyértelműen a magas vérnyomás és az egészségtelen életmód következményei voltak. A boncolás alapján Sztálin állapota az agyvérzés pillanatától kezdve nem volt visszafordítható, és a korabeli orvostudomány eszközeivel nem lehetett volna megmenteni.

Az ezutáni hatalmi helyezkedés során ennek ellenére elhangzottak mindenféle vádak, különösen Berijával szemben, aki állítólag Molotovnak egy pillanatban azt mondta: „elintéztem”, és viselkedésével akár szándékosan is késleltethette az orvosi kezelést. Néhány hónappal később, 1953 júniusában Beriját le is tartóztatták és kivégezték, ugyanakkor kifejezetten nem Sztálin halálával kapcsolatos vádak miatt.

A Sztálin halála utáni években a párt által megválasztott utódja, Hruscsov fokozatosan leépítette a diktátor körüli személyi kultuszt, és egy kicsit élhetőbb, az egész kommunista blokk polgárai számára kezelhetőbb politikai rendszert alakított ki, ami kevésbé támaszkodott a tömegek mindennapos megfélemlítésére és elnyomására.

A demokratikus átmenettől ugyan ez még nagyon messze volt, de a milliók szisztematikus legyilkolásának és éhínségbe taszításának kora mégiscsak lezárult, és más népek mellett a magyarok életkörülményei is fokozatosan javulásnak indulhattak a kommunizmus szűk keretei között.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az Instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a YouTube-on is.



Forrás:

en.wikipedia.org

2017 Kidsnews | All rights reserved