Online mutatták be a Lázár tesók nemrég megjelent első stúdiólemezüket a Hullámtörést- interjú


Papp Júlia (16éves) - 4 hónapja

A Lázár tesókkal, Dodival és Ágostonnal, akik az Esti Kornél gitárosa/énekes illetve dobosaként lettek ismertek Magyarországon, legjobb lehetőségeinkhez mérten Zoomon keresztül beszélgettünk az új Lázár Tesók lemezről a Hullámtörés-ről, amit január végén mutattak be, a kezdetekről, az alkotói folyamatról, a karanténról és egyéb őket meg a világot érintő témákról. 

Az első pár percben betekintést nyerhettem a balatoni nyaralójuk kis gardróbjába, ahol a Hullámtörés-t vették fel tavaly tavasszal, s bár a lámpa elszállt odabent, de világos lett, hogy nincs az a zenét kedvelő fiatal, aki ne akarna egy ilyen zugot. 

Kidsnews: Menő gyereknek számítottatok gimiben?

Dodi: Igen.

Ágoston: Nem igazán. Na jó, de. Amikor bevettek a srácok Esti Kornélba, elsős gimis voltam, ez sokat lendített a kezdeti önbizalomhiányon, viszonylag keveset csicskáztattak a felsőbb évesek.

Dodi: Ez attól függ, mit veszünk menőnek, nem voltunk olyanok, mint az amerikai filmekben a focicsapat kapitánya, de például az, hogy zenekart alapítottunk, bizonyos körökben menőnek számított, a normális csajok értékelték, ha valaki művészettel foglalkozott. 

Ágoston: Sportban sem voltunk rosszak, én távolugrásból harmadik voltam országosan, bár ez még általánosban volt.

Ki volt az a tanár vagy felnőtt, aki elindított titeket ezen a zenei úton?

Dodi: A gitártanárunkhoz, Bányai Lászlóhoz 6-7 éves korunktól jártunk mindketten gitározni, egy jó tíz évet tanultunk nála mindketten, ő nagyon fontos ember volt. A családunk jó barátja két komoly dzsesszzenész, G. Szabó Hunor, a Qualitons énekese, és Hock Ernő, a basszerosa, akik már gimiben rockot játszottak, és inspiráló hatással volt ránk, hogy láttuk, mezőtúri csávók is milyen menő dolgokat csinálnak. 

Ágoston: Énekeltünk kórusban is, ami szintén sok mindenre megtanított, legfőképp az alázatra, hogy ne nyomd magad, mert az egység a fontos. Ezen kívül a zenei tudásunk is gyarapodott ott, összhangzatokat, hangközöket, szólamhoz igazodást tanultunk, amit én személyesen azóta is aktívan hasznosítok, amikor a saját dalainkat írjuk, rakjuk össze. 

Dodi: A szüleink is fontos szerepet játszottak, nagyon jó kulturális hátteret kapunk tőlük, sok zenét mutattak jó ízléssel, ezért már egész fiatalon volt egy alap zenei műveltségünk, hamar átadták nekünk, hogy mi az, ami értékes, és mi az, ami szemét. 

A szolfézzsal hogy álltatok?

Dodi: Amint ki lehetett váltani gitárzenekarral, azonnal kijátszottuk ezt a kártyát.

Ágoston: Örök trauma. A szolfézs tanár azt mondta, hogy szerinte nagyon aranyos gyerek ez az Ágoston, de valami nem oké vele (fejére mutat és nevet).

Dodi: És hát mennyire igaza volt! (kontrázik röhögve)

Ágoston: Igaza volt, tényleg nem voltam, és nem is vagyok egy nagy zenetudós azóta sem. A zenét nem tudni szeretem, hanem csinálni.

Amikor zenét írtok, milyen arányban oszlik el a bele rakott tanult zenei tudásotok és az intuícióitok? 

Dodi: Tudatosan nem számít, nem úgy szoktunk gondolkodni, hogy itt van egy C, ehhez jól passzolna egy fisz, persze ismerjük a hangokat, meg el tudjuk ezen a nyelven mondani egymásnak, hogy mi van a fejünkben, de ebből a szempontból olyan, mintha autodidakta módon tanultunk volna zenét. Sosem kottázunk le semmit, nem a szolfézson tanult szavakkal, összhangzat nevekkel beszéljük meg a zenei témákat.

A fülünk meg az érzéseink után megyünk, az a nyerő, ami jól hangzik. Az viszont biztos, hogy készség szinten sokban hozzájárult a zenetanulás, a zenei érzékenységünket, a hallásunkat nagyon segítette a szolfézs.

Szerintem ott is rontják el a zeneoktatást, hogy túlságosan elméleti szintre akarják vinni, ahelyett, hogy zenei vagy esztétikai érzéket, érzékenységet adnának át. Én sokkal több zenét, különböző zenei műfajokat hallgattatnék a gyerekekkel.

Ágoston: Magát az alkotást is kéne tanítani, hogy maguk fedezzék fel ezt a folyamatot, sok ritmussal, dallammal foglalkozzanak, rakjanak össze kis dalocskákat, szabadon használják a kreativitásukat, hiszen ez lenne a zene lényege. Az egy másik dolog, hogy aztán ezt hogyan adod elő, azt sem árt tudni persze, a kettő kéz a kézben jár.

Hogyan hatott rátok és a zenétekre a karantén? Mondanátok, hogy a Hullámtörés egy karanténlemez? 

Dodi: Nem használnám ezt a szót az új albumra, hogy karanténlemez, ez akkor is elkészült volna, ha nincs ez a bezártság, bár az tény, hogy a szövegek nagyrészt ezalatt az idő alatt íródtak. A helyszínt határozta meg nagyon, ugyanis végig lent voltunk Balatonon egy helyre összezsúfolódva három hónapot, maga

a Balaton közelsége is hatott a lemezre, már csak ha a borítót nézzük is. A tényleges felvételt is megkönnyítette, amint letettük a munkát, délután fel tudtunk venni akár egy dalt, vagy tudtunk vele ott helyben dolgozni.

Ágoston: A többi családtagra néha rá kellett szólni, hogy “Lécci halkabban turmixoljál!” meg “Ne csapkodd az ajtót!” amikor ment a felvétel. Megvolt ennek a home made dolognak a szépsége, de abszolút támogatóak voltak. 

Az új albumnak melyik részén ki dolgozott? 

Ágoston: Régóta kialakult közöttünk egy felosztás, ami nem 100%-os, de általában én hozom a zenei alapot, amire Dodi ráírja a szöveget vagy akár az énekdallamot. Egy pár kivétellel mindig így megy a közös munka, az Esti Kornélban is szoktunk így dolgozni. 

Dodi: Ennél a lemeznél – meg úgy általában a Lázár Tesóknál – nagyon minimál az egész hangszerelés, élőben igyekszünk kiegészülni vendégekkel zongora és cselló fronton. 

Ezért is izgalmas nekünk az alkotáson túl a Lázár Tesók, mert itt sokkal lecsupaszítottabb minden, mint amikor az Esti Kornélban hat ember tölti meg az eleinte egyszerű alapot. Hangzásban is lecsupaszítottabb, egyúttal egy nyugodtabb énünket mutatjuk meg a koncerteken. 

Ágoston: Nekem félelmetesebb, hogy nem bújhatok a dob mögé – mint ahogy egy Esti Kornél koncerten teszem -, ami tulajdonképpen az “anya szoknyája” számomra. A frontvonalban állni felelősségteljesebb szerep, nagyobb az egy főre jutó reflektorfény aránya.

Egy Lázár Tesók koncerten ketten kell megváltani a világot. Ebből fakadóan nehezemre esik például kinézni a közönségre is, már ha van közönség ugye (nevet). 

Dodi: Szerintem ez normális, én sem szoktam, szinte mindig csukott szemmel éneklek. Nyilván ez műfaj, meg attitűd függő is, ezek bensőséges számok, nem pásztázza az ember a környezetét, amikor épp mély dolgokról beszél.

Nem gondolom, hogy elvárás lenne, hogy szemkontaktust vegyünk fel a közönséggel, és aki hallgat, meg szeret minket, az elfogadja azt, hogy ilyenkor inkább befelé figyelünk, mintsem kifelé. 

A Lázár Tesók koncerteken sokat viccelődünk, meg egyébként civilben is inkább jellemző ránk az, hogy nem mély lelkizős, hanem inkább vicccelődős a kapcsolatunk. Akármilyen szomorú is volt az előző szám, két dal között elvisszük egy humorosabb irányba a dolgot. Talán ez arra is jó, hogy ne vegye magát az ember mindig halálosan komolyan. 

Nyilván nem teljes élmény közönség nélkül játszani színpadon, de ha pozitívumokat kéne felsorolni, hogy milyen volt nektek a Müpában limitált számú ember előtt bemutatni az új lemezt, mik lennének azok? 

Dodi: Hiányzott már a koncertek előtti izgalom, közel fél éve, szeptemberben volt az utolsó koncertünk az Esti Kornéllal, a Lázár Tesók lemezt már nem is tudtuk bemutatni, elvinni sehová a megjelenés után, szóval régen éltük már át azt az izgalmat, ami egy koncert, vagy főleg lemezbemutató előtt van. Jön a stáb, segít, építik a díszletet, egy egész napos program az előkészület, van egy jó hangulata annak, hogy egy csomó ember azért dolgozik, hogy a te koncerted szuper legyen.

Ágoston: Mint a karácsony. Feldíszíted a fát, csinálod a kajákat, stb, felkészültök a nagy eseményre. Aztán vagy örülsz az ajándéknak, vagy nem.

Dodi: Azért fura volt az ajándék. Szokatlan volt a helyzet. 

Ágoston: Talán még stresszesebb voltam, így, hogy tudtam, hogy az utókornak készült a koncert, képernyőn jobban kijönnek az apró hibák. Meg kellett tanulni az egész lemezt, amit előtte sosem játszottunk még koncerten, a főpróbán és az előadáson is voltak kisebb-nagyobb szövegrontások. Bár amúgy nem sok mindenre emlékszem a koncertből, annyira koncentráltam, nem volt még akkora rutin a műsorban, hogy átadjam magam az élvezetnek.

Dodi: Olyan ez, mint a futás. Azt nem mondanád, hogy élvezted magát a futást, de amikor végeztél vele, és azt érzed, hogy megcsináltad, amit elterveztél, akkor az egy kellemes érzés.

Ez az elégedettség volt bennünk is a bemutató után, hogy a helyzet dacára is többé-kevésbé teljesítettük amit elterveztünk. 

Ágoston: Meg kellett birkózni közben azzal, hogy nem kaptunk közvetlen visszajelzést, nem volt taps, nem volt semmi. Aztán ahogy később jöttek a social media platformokon a visszajelzések, kicsit megkönnyebbültünk, hogy lehet mégis jó, amit csináltunk.

Dodi: Amikor még nem voltak ezek a lezárások, volt, hogy személyesen is kaptunk visszajelzést, odaléptek hozzánk az utcán, vagy a metrón, hogy

“Hello, ti vagytok azok? Szeretjük amit csináltok!”, de amióta mi is kevesebbet járunk már a városban, ebből szinte alig van.

Ágoston: Maximum az ellenőr jön oda, annak meg nem örülünk (nevetnek).

Pár szó esett még Iamyank kacsás tetkójáról, aztán elbúcsúztunk abban a reményben, hogy minél hamarabb visszaáll majd a megszokott kerékvágásba a koncertezés, mert már nem csak ők várják tűkön ülve, hogy hús-vér közönségnek zenélhessenek, hanem mi is, hogy hús-vér emberek zenéljenek nekünk élőben. 

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az Instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a YouTube-on is.



2017 Kidsnews | All rights reserved