A budapesti Eötvös gimnázium “Legjobbak” elnevezésű csapata nyerte a Túl az első X-en vetélkedőt


kidsnews (127éves) - 4 hónapja

A „Túl az első X-en – Tehetsz a jövődért, válassz!” egy középiskolásoknak szóló vetélkedő, amelynek célja, hogy a fiatalok megértsék a hazai és az európai uniós demokratikus intézmények, kiemelten a választások jelentőségét, és így – jövőbeni elsőválasztóként – tudatos magyar és európai polgárrá váljanak.

Az immár ötödik  alkalommal megrendezett verseny célja, hogy a középiskolás diákok jobban megismerkedjenek a demokráciával, a választásokkal és az Európai uniós intézményekkel.

A versenyre 14-18 éves diákok nevezhettek, négytagú csapatokat alkotva. A megmérettetésre 120 csapat, 480 diák jelentkezett, közülük a regionális középdöntők után 12 csapat jutott az országos döntőbe. A koronavírus-járvány miatt a döntőt is online formában rendezték meg csütörtökön.

 A versenyben a csapatoknak nemcsak lexikális tudásukra volt szükségük: saját gyártású, a legismertebb közösségi felületekre szánt promóciós videóban kellett népszerűsíteniük a középdöntőben már bemutatott, szavazásra buzdító applikációkat.

A tudáspróbán első helyezést ért el az Eötvös József Gimnázium “Legjobbak” elnevezésű csapata. A győztes csapat tagjai részt vehetnek az Európai Parlament “Euroscola” napján.

Második helyezett lett a szintén fővárosi Bornemisza Péter Gimnázium “Pollux” nevű csapata, míg harmadik helyezést ért el a Székesfehérvári Vasvári Pál Gimnázium “Coochie man” csapata. A dobogós csapatok és felkészítőik nagyértékű műszaki utalványokat kaptak – közölte az Nemzeti Választás Iroda az MTI-vel.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az Instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a YouTube-on is.



Forrás:

MTI

2017 Kidsnews | All rights reserved