Április 14. – kitör az Eyjafjallajökull


kidsnews (127éves) - 7 hónapja

2010-ben ezen a napon szembesült a világ azzal, hogy az izlandi helynevek kibetűzése nem fenékig tejfel. Az Eyjafjallajökull – a jökull izlandi nyelven jégmezőt, gleccsert jelent, így egy fokkal talán jobban jártunk volna, ha anno a hírügynökségek mondjuk Eyjafjalla gleccserként emlegetik – egy kisebb területű, nem is túl magas belföldi jégmező Izlandon, mely alatt egy aktív vulkán helyezkedik el, ami a jégkorszak óta több alkalommal is kitört.

A térségben már 2009 végén észleltek abnormális szeizmikus aktivitást, majd 2010. március 20-án történt egy kisebb vulkánkitörés. Aztán a második, április 14-i kitörés hirtelen elhozta a légiközlekedési armageddont: az európai légtérbe került izlandi vulkáni hamu üvegszemcséi ugyanis tönkretehették volna a repülőgépek hajtóművét, így Európa-szerte széleskörű járattörlések következtek.

Aki látott már COVID előtti légiközlekedési útvonalábrákat vagy járt egy komolyabban leterhelt reptéren, tudja, hogy már egy járat késése is komoly felfordulást tud okozni, és az átszállások miatt akár késések dominóját is elindíthatja az aznapi járatok között.

Nos, az Eyjafjallajökull kitörése után öt napra szinte leállt a légiközlekedés Európában, 15-én és 16-án szinte minden reptér zárva volt, amihez hasonló a második világháború óta nem fordult elő.

A vulkánkitörés a környező jégtakaró megolvadása miatt árvizeket, laharokat (iszapár, izlandi nyelven haladóknak jökulhlaup) is okozott, ezért a közeli lakosság evakuálására is szükség volt. A kitörés hivatalosan 2010 októberében ért véget, de azóta valószínűleg nincs olyan tévébemondó vagy légiirányító, akinek ne homályosulna el a tekintete az Eyjafjallajökull említésére. 🙂

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az Instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a YouTube-on is.



2017 Kidsnews | All rights reserved