Április 2. – az első emberi ágyúgolyó


kidsnews (127éves) - 2 hete

1877. április 2-án adták elő a világon először a cirkuszi mutatványok egyik leghíresebbikét, az emberi ágyúgolyót.

Előbb robbanás hallatszott, majd füstfelhő terjengett, és Zazel művésznő az ágyúból kilőve, 20 méterrel az álmélkodó tömeg feje felett átrepült a túloldalon kifeszített védőhálóba. A londoni közönséget az új trükk mélységesen lenyűgözte és felvillanyozta, és amerre csak a társulat járt, óriási érdeklődésre tartott számot a továbbiakban. A mutatvány annyira veszélyesnek tűnt, hogy Angliában szabályos hisztéria övezte, és hamarosan be is tiltották, de Európa más országaiban és Amerikában ettől csak még nagyobb várakozás előzte meg és esetenként akár 20.000 fő is befizetett egy előadásra a későbbiekben.

Zazel, a Nagy Farini tanítványa Angliában született Rossa Matilda Richter néven, és a világpremier idején 14 éves volt. A Nagy Farini – becsületes nevén a kanadai William Hunt, akinek addigi leghíresebb mutatványa az volt, amikor a Niagara felett kifeszített kötélen végigsétált – még 1871-ben szabadalmaztatta a mechanizmust, amellyel egy embert egy ágyúnak látszó tárgyból kilőnek.

Zazel és „lövedék” utódainak szerencséjére a kilövést valójában nem robbanással érték el, hanem előfeszített rugók hirtelen kioldásával, és a robbanás és a füstképzés a kilőtt embertől elkülönített térben történt. Ennek ellenére a módszer nem volt veszélytelen, mivel az eredeti rugós mechanizmus meglehetősen elnagyolt volt, ezért a trükk modernebb változataiban már sűrített levegővel mozgatott dugattyút használtak.

A mutatvány pozitív mellékhatása volt, hogy látszólagos veszélyei világszerte ráirányították a figyelmet egyes foglalkozások kockázataira és a biztonsági intézkedések és védőeszközök fontosságára. Maga Zazel szerzőként vagy reklámarcként több alkalommal is részt vett korabeli, kezdetleges biztonsági ill. munkavédelmi kampányokban.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az Instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a YouTube-on is.



Forrás:

en.wikipedia.org;www.onthisday.com

2017 Kidsnews | All rights reserved