Éjjellátó kamerákkal várják a születendő elefánt bébit a Budapesti Állatkertben


kidsnews (127éves) - 4 hónapja

Múlt ősszel jelentette be a Fővárosi Állat- és Növénykert, hogy Angele (e: Anzsel), a tizenkilenc esztendős nőstény ázsiai elefánt hamarosan újabb kiselefántnak ad majd életet. Mivel az elefántoknál a vemhességi idő nagyjából 22 hónap szokott lenni, az állatkerti szakemberek úgy számolnak, a bébi most tavasszal jön majd világra.

A várható ellés miatt március közepe óta teljes a készültség az elefántok, mindenekelőtt a kismama, a szépen gömbölyödő Angele körül. Az állatorvosok és a gondozók rendszeresen figyelemmel kísérik az állatok viselkedését, és minden mást, ami a közelgő ellésre utalhat. Angele-nek már most is van teje, de ebből még nem lehet túl sok mindenre következtetni, hiszen előző borja, a hároméves Arun is szokott még időnként anyatejet inni. Az ellést megelőző órákban viszont az anyaállat jellegzetes viselkedéséből már tudni lehet, hogy a kicsi hamarosan világra jön.

Mivel az ellés általában éjszaka történik, a „szülőszobaként” is használt Elefántcsarnokban már korábban egy távirányítással mozgatható, éjjellátó kamerákból álló kamerarendszert építettek ki. E rendszer segítségével egyrészt az istálló közelében lévő ügyeleti szobából is nyomon lehet követni az eseményeket, de a munkatársak okostelefonjuk segítségével is rá tudnak nézni, hogy mi történik a „szülőszobában”. Két hete minden éjjel ügyeletet is tartanak, és természetesen felkészültek minden eshetőségre. A legjobb persze az lenne, ha egyáltalán nem kellene beavatkozni, amire jó esély is van, hiszen Angele már tapasztalt anyukának számít: ez a mostani már a harmadik ellése lesz.

Az elléssel kapcsolatos előkészületekről a Budapesti Állatkert csütörtökön egy kisfilmet is közzétett honlapján és közösségi média felületein. Ez a videó is része a városligeti intézmény azon törekvéseinek, hogy addig, amíg az Állatkertet a koronavírus világjárvány miatt átmenetileg zárva tart, az interneten keresztül igyekeznek eljuttatni az állatkerti élményeket a nagyközönséghez.

A kisfilmből egyébként az is kiderült, hogy az Állatkerti Alapítvány jelenleg egy speciális „babamérlegre” gyűjt, amellyel a kiselefántot, sőt, a kifejlett ormányosokat is le lehet mérni.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az Instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a YouTube-on is.



Forrás:

Budapesti Állatkert

2017 Kidsnews | All rights reserved