Ismét elhalasztották az EYOF-ot, a téli európai ifjúsági olimpiai fesztivált


kidsnews (127éves) - 5 hónapja

A 14-18 éves sportolók részvételével sorra kerülő EYOF-ot idén februárban rendezték volna, de tavaly szeptemberben bejelentették, hogy koronavírus járványra való tekintettel decemberre halasztják, most ez az utóbbi dátum módosult ismét.

A Magyar Olimpiai Bizottság honlapjának keddi tájékoztatása szerint a finnországi Vuokattiban sorra kerülő eseményt az új tervek szerint 2022. március 20-25. között rendezik majd meg, a fiúk jégkorongtornájára viszont még idén december 12-17. között sor kerülhet.

A döntést az összes érdekelt fél, így a sportolók egészségének megőrzése, valamint a decemberihez képest optimálisabb hóviszonnyal indokolták, hiszen a skandináv országban márciusban jobbak a körülmények a síelők és a hódeszkások számára, illetve a szervezők a hóelőállítási költségen is spórolni tudnak.  A februári időpontra kilenc sportágban 48 ország képviseletében mintegy 1800 sportolót vártak.

Az idei évre tervezett nyári EYOF-ot – amelynek Besztercebánya a helyszíne – már tavaly tavasszal elhalasztották 2022-re.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az Instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a YouTube-on is.



Forrás:

MTI; Fotó:  Magyar Olimpiai Bizottság Kiss Benedek birkozó

2017 Kidsnews | All rights reserved