Akciós kedvezményekkel nyit a Lupa


kidsnews (127éves) - 5 hónapja

Nem éppen strandidőben, de héten újra megnyitja kapuit, és egy héten át ingyenes belépési lehetőséggel kedveskedik a látogatónak a karibi hangulatot idéző Lupa Beach. A Lupa-tó üzemeltetői kerékpárbarát szolgáltatásokkal is tovább újítanak az idén. Egyrészt bejáratot nyitottak egy – hozzá csatlakozó belső – kerékpárutat is kiépítve az Eurovelo felől, ahol ingyenesen lehet a biciklivel bejutni egész a vízparton található bringás-büféig. Itt árnyékolt kerékpártárolóval, szervízponttal, mosdóval és kulacstöltési lehetőséggel várják a megpihenni vágyókat.

Aki pedig nem teker, az a belvárosból a menetrend szerint közlekedő direkt járattal, a Lupa busszal is elérheti a pihenőhelyet. A vendégeket a strand területén a főbejárattól a beach-ig elektromos kisbusszal szállítják oda-vissza.

„Most, hogy végre az időjárás is kezd nyáriasra fordulni és végre kiszabadulhatunk a hosszú bezártságból érdemes lesz kinézni Budapest  tengerpartjára már rögtön az első, „akciós” héten, ugyanis az első hét napon, benne a pünkösdi hosszú hétvégével még nem kell senkinek belépőt fizetni, de a szolgáltatások már garmadával várják a látogatókat” – mondja Gerendai Károly, a Lupa megálmodója.

Továbbra is sorjáznak a Lupán a vízi-és beachsportok, profi sportpályákkal a fehér homokon, legyen az strand röplabda, kézilabda vagy foci, de a szabadtéri edzőterem vagy a techball asztalok is kipróbálhatók. Már május eleje óta működik az európai szinten is kiemelkedő wakeboard centrum, „de ha a kristálytiszta vízbe vágyunk, lehet  – mások mellett – a víz alatt búvárkodni, vagy a víz felszínén SUP-olni, vitorlázni, szörfözni, evezni és még hosszasan sorolhatnánk” – teszi hozzá Gerendai.

Kevés hangulatosabb kulináris élmény van egy vízparti, holdfényes vacsoránál vagy koktélozásnál, ezért aki ezt választja, annak jó hír, hogy este 7-től – egész nyáron – ingyenesen lehet bemenni a Lupa Beachre. Aki pedig egy délutáni csobbanásra menne csak ki, az 16 órától féláron megteheti.

 Sokakat érdekelhet, hogy a COVID járvány kapcsán milyen korlátozásokra kell készülnie a látogatóknak. Mivel a Lupa-tó szabadtéri, természetes vízű strandként és sportcentrumként, valamint csak nyitott, teraszos vendéglátó egységekkel üzemel, így védettségi igazolvány nélkül is látogatható mindenki számára, de az üzemeltetők és a rendeletek által előírt elővigyázatossági szabályokat természetesen itt is be kell tartani.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az Instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a YouTube-on is.



2017 Kidsnews | All rights reserved