Együtt mégis egyedül – Az utolsó hívás


Csata Emma (16éves) - 6 hónapja

Egyszer azt mondta nekem valaki: „Tudod hiába él két ember egy lakásban, ha egymás mellett élnek, de nem együtt.” Ez a mondat pedig belém égett. Mindegy hogy az ember a buszra ül fel, vagy két embert figyel, akik beszélgetnek, rendszeresen látom azt, hogy az egyik beszél, a másik pedig ott van… testileg: Mint mikor megkérdezünk valakit, hogy hogy van, de legbelül nem vagyunk kíváncsiak a válaszra. Csak hallunk, de nem értünk, és nem tudom, egyáltalán ott van-e még bennünk az igény, hogy emberek legyünk: mert mi más lenne embernek lenni, ha nem az, hogy képesek vagyunk törődni egymással?

Az elidegenedés

A jelenség pontosan azt jelenti, hogy:

 „Valaki idegennek, kívülállónak, magára hagyatottnak és kiszolgáltatottnak érzi magát abban a világban, amelybe született.” [1]

Úgy vélem mindnyájan találkoztunk azzal a jelenséggel, amikor egy pillanatra is akár úgy éreztük a világ kifordult önmagából, s mi, mint külső szemlélők vagyunk jelen, nem pedig, mint a minket körülvevő környezet aktív részesei. Olyan megfoghatatlan érzés ez, hiszen annyi ember él egy helyen, mégis, sokunk azt sem tudja vajon kik laknak a szomszédban. Nem akarjuk tudni, nem kell tudnunk és valójában időnk sincs rá, hiszen az ilyesmi nincs benne a naptárunkban.

Az Utolsó hívás című film pedig, pont egy olyan film, ami bepillantást enged nekünk az embertelen hétköznapok egy igazán emberi pillanatába. Ahogy az ajánlóban is olvashatjuk: „Adott egy öngyilkosságra készülő alkoholista férfi, aki a fia halálának évfordulóján egy segélyvonalat hív, ám rossz számot tárcsáz, és a telefont egy egyedülálló anyuka veszi fel, aki éjszakai gondnokként dolgozik egy helyi közösségi főiskolán. Az osztott képernyőt használó film mindkét karaktert valós időben mutatja be ugyanazon város két különböző városrészében, ahogy az életüket megváltoztató beszélgetést lefolytatják. Egy különleges, megrázó film egy potenciálisan életmentő telefonhívás történetéről (…)”.

A film képes a maga egyszerűségében, valami olyat átadni, ami egy szóban úgy hangzik: valóság. Minden pillanata életszerű, a karakterek hétköznapi emberek, minden hibájukkal és gyengeségükkel együtt, pont emiatt képesek vagyunk átérezni a helyzetüket.

Jól tükrözik, hogy senki nem tökéletes, de mindenki különleges és egyedülálló, megismételhetetlen. A másik dolog, amire a film nagy hangsúlyt fektet az az élet megbecsülése, annak a látásmódnak az elsajátítása mely segít bennünket minden nap abban, hogy túljussunk a nehézségeken.

Ez az alkotás hihetetlenül jól állít görbe tükröt a közösségi média uralta világnak, ahol mindenki tud mindent, de egy pillanatot sem tudunk igazán a fontos dolgoknak szentelni. Erős kritika, egy emberek lakta embertelen világról, ahol hihetetlenül sok ember lesz öngyilkos, vagy marad magára, és úgy érzi, nem kaphat segítséget, nincs más út.

Ugyan a világot nem változtathatjuk meg, s nem menthetünk meg mindenkit, de úgy vélem az is rengeteget számít, ha teljes nyitottsággal képesek vagyunk odafigyelni a körülöttünk lévőkre, és megpróbálunk minőségi időt eltölteni a szeretteinkkel, barátainkkal és mind azokkal, akik fontosak nekünk, mert:

„Nemcsak azért vagyunk felelősek, amit csinálunk, hanem azért is, amit nem”

Moliére


Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az Instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a YouTube-on is.



Forrás:

[1] https://zanza.tv/fogalom/elidegenedes ;

HBO Go támogatott tartalom

 

2017 Kidsnews | All rights reserved