Május 28. – Alan Turing lerakja a számítógép alapjait


kidsnews (127éves) - 4 hete

1936-ban a mai napon készült el „On computable numbers” (kb. A kiszámítható számokról) című tanulmányával Alan Turing, akit a számítógépek és a mesterséges intelligencia egyik ősatyjaként emlegetnek, és akiről a „számítástechnika Nobel-díját” elnevezték.

Mivel nem szerette kitartóan gyötörni magát a klasszikus humán tantárgyakkal, Turing megbukott az érettségin – több alkalommal is. Ennek ellenére a felvételi bizottság meglátta benne a zsenialitás szikráját, így a Cambridge-i Egyetemre felvételt nyert, és tanulmányait kutatói munkával folytatta, melynek során a logikai és a fizikai folyamatok, a gondolkodás és cselekvés gépi szintézisére törekedett. E célt szolgálta az úgynevezett Turing-gép teóriája, amely később a számítógép kifejlesztésének egyik elméleti kiindulópontjaként szolgált.

A második világháború alatt Turing meghívást kapott az Egyesült Királyság kódtörő központjába, ahol kulcsszerepet játszott a legendás német kódoló gép, az Enigma feltörésében, ami a háború utolsó éveiben döntő fontosságú információkat biztosított a szövetségeseknek, és egyes becslések szerint nagyságrendileg 14 millió fővel mérsékelte a háború halálos áldozatainak számát.

Turingot életében soha nem ismerték el teljesen, egyrészt a szenzációs kódfejtés államtitok mivolta, másrészt a matematikus homoszexualitása miatt, ami akkor bűncselekménynek számított az Egyesült Királyságban. 1952-ben eljárást indítottak ellene, és büntetésként kémiai kasztráción esett át. 1954-ben halt meg cianid-mérgezésben, amit akkoriban öngyilkosságnak véltek, de véletlen is lehetett.

2009-ben a brit kormány hivatalosan bocsánatot kért Turingtól, majd II. Erzsébet királynő 2013-ban hivatalosan megkegyelmezett neki, majd az Alan Turing-törvényben amnesztiát adtak mindenkinek, akit azelőtt elítéltek homoszexualitásért.

Akit érdekel Alan Turing személyisége és fordulatos élete, annak ajánljuk a Benedict Cumberbatch főszereplésével készült Kódjászma (The imitation game) című 2014-es mozifilmet.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az Instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a YouTube-on is.



Forrás:

onthisday.com

2017 Kidsnews | All rights reserved