Te is utálod, ha túl közel lép hozzád egy idegen? – Mindenkinek megvan a maga buborékja, szakértőt kérdeztük, hogyan kezeljük, ha megsértik a személyes terünket


kidsnews (127éves) - 3 hete

A tér, mint elsődleges nem verbális jelzés a kommunikációban, éppen ezért fontos szerepet játszik az emberi kapcsolatok kialakításakor. Annak ellenére, hogy az etológia tudománya régóta foglalkozik az állatok területjelölő és -védelmező szokásaival, csak az 1960-as években Edward T. Hall amerikai antropológus kezdett behatóbban foglalkozni az úgynevezett proxemikával, vagyis az emberi térhasználat tudományterületével.

Valószínűleg bárki a mindennapi tapasztalata alapján tudja, hogy az embernek is megvan a saját területe. Gondoljunk csak az tömegközlekedési eszközökön való helyfoglaláskor tapasztalható szabályszerűségekre, vagy akár a suliban elfoglalt padokra. A tapasztalt jelenség tudományos felderítése csak a 20. század közepén kezdődött meg, mára jelentős eredményeket mutat fel az emberi viselkedés kutatásában, amely számunkra hétköznapi emberek számára is számtalan haszonnal kecsegtet, hiszen, ha személyestérhasználat jeleit megértjük, segít értelmezni mások viselkedését, sőt kiszámíthatjuk az emberek reakcióit is különböző helyzetekben. A személyes tér kérdésében Kibédi Varga Katalin, etikett szakértőt hívtuk segítségül.   

Azt tudjuk, hogy más és más kultúránkként az igény a személyes térre. Van valamilyen vonalvezető, hogy ez mekkora körülbelül?

Egy új kutatás során 8,943 embert, 42 országból kértek meg arra, hogy jelölje be egy 0-220 cm közötti skálán azt a legkisebb távolságot, ahol még kényelmesen érzi magát miközben egy idegennel/ismerőssel/közeli baráttal vagy rokonnal beszélget. Meglepő eredmény született.

Az első 5 ország, amelynek lakóit egy idegennel folytatott beszélgetés közben a kis távolság legkevésbé zavarta: Argentína, Bulgária, Ukrajna, Ausztria és Peru. Ugyanilyen helyzetben, a legnagyobb távolságot megjelölők: Románia, Magyarország, Szaudi Arábia, Törökország és Uganda.

De nem csak a kultúra, hanem a kapcsolatunk a másik emberrel is meghatározza, hogy mekkora távolságot akarunk tartani a beszélgető partnerünkkel. Például az érintés már legtöbbünk számára maximálisan intim zóna. Felmerül a kérdés tehát, hogy:

Mennyire illik vagy szükséges egy megbeszélés során megérinteni a másikat, hogy nyomatékot adjunk mondandónknak?

A kutatás azt mutatta, hogy az észak-amerikaiak és a japánok soha nem érintik meg a beszélgetőpartnerüket, míg a brazilok átlagosan félóra alatt 4.7-szer. (Graham, 1985)

Jól illusztrálja a kulturális különbséget, ha megnézzük, hogy viselkednek az emberek a metrón. Nyugat-európában ki-ki a maga módján védi a komfort zónáját, elbújik egy újság mögé, zárt testtartást, komor arckifejezést ölt magára. Ugyanebben a helyzetben Kínában és Indiában az utasok bezsúfolódnak a járművekbe, a legcsekélyebb diszkomfort érzése nélkül.

Érdekes az is amikor egy informális rendezvényt (pl. egy koktél parti) adnak különböző országokban, akkor is óriási különbségeket tapasztalhatunk a személyes tér kapcsán, amelyet számos tanulmány érdekes eredményekkel is alátámasztott. Például, a japánok 91 cm-es távolságot tartanak beszélgetés közben (Engholm, 1991), míg a belgáknak a kényelmes távolság 60-65 cm (Verlyuten). Néhány arab országban ez akár 23 cm-re is lecsökken, még egy mondás is van, miszerint egy valamirevaló beszélgetés közben érzed a másik leheletét. (Nydell, 1987).

Az emberi térhasználat (proxemika) teóriája Edward Hall amerikai antropológus és kultúraközi kutató nevéhez kötődik.

Megfigyelések és tudományos vizsgálatok igazolják, hogy kommunikációs jelentősége van a távolságnak, amelyet több tényező befolyásol, mégis jól elkülöníthető 4 zóna.

A 0-45 cm közötti intim zónánkba (ölelés, érintés, suttogás) csak az érzelmileg nagyon közel állókat engedjük be, a 45-120 cm közötti személyes zónánkban pedig a barátok, családtagok tartózkodhatnak.  A 120-360 cm közötti társadalmi zónába tartoznak a kölcsönhatások ismerősök között. A nyilvános zóna 360 cm felett van.

Abban az esetben, ha olyan országba látogatunk, ahol a szokások ebben a tekintetben eltérőek, mondjuk sokkal kisebb, ott hogyan tudjuk kezelni azt, ha zavar, hogy közel áll, vagy megérint?

Amikor valaki átlépi azt a bizonyos láthatatlan vonalat és ettől zavarba jövünk, az első reakciónk az az, hogy hátrálunk egy-két lépést. Ebben az a kellemetlen, hogy nem arra fókuszálunk, amit a másik mond éppen, hanem arra, hogy milyen közel került hozzánk a beszélgetőpartnerünk, és a merev, hátrafelé sasszézás feltűnő, és kerülendő is.

Ilyenkor célravezetőbb, ha kreálunk magunknak “új teret”, egy teljesen más irányú mozgással: integessünk egy elhaladó ismerősnek, keressünk valamit a táskánkban, igazítsuk meg a ruhánkat, és mindeközben észrevétlenül kicsit eltávolodhatunk a másik embertől.

Megjegyzem, hogy hasonlóképpen kellemetlen, amikor a beszélgetőpartnerünk túl nagy távolságot tart tőlünk.

Nagyon fontos, hogy ne becsüljük alá, de túlzott jelentőséget se tulajdonítsunk a kulturális faktoroknak. Egy kis szerencsével és a proxemika, valamint a kulturális háttér ismeretével elkerülhetőek a vívópáston végrehajtott mozdulatokra hajazó beszélgetés.

Ezek után felmerül, hogy itthon mekkora az a távolság, ami egy iskolai beszélgetés esetében elfogadható

Legalább egy karnyújtásnyi távolságot tartsunk be.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az Instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a YouTube-on is.



2017 Kidsnews | All rights reserved