A csellengő gyerekek története – Seanan McGuire könyve


Ilyés Csenge (18éves) - 5 hónapja

Seanan McGuire hatrészes regénysorozata 2017 óta sorra nyeri el a különböző díjakat (Hugo, Nebula, Locus), a siker megértésének érdekében elolvastam az első két könyvet, és igyekeztem felfedezni azokat a jellemzőket, amik hozzájárultak a díjak megszerzéséhez. Az írónő –, aki legtöbbször fantasztikus és sci-fi műveket ír – több sorozatot is megjelentetett már (Newsflash, October Daye, X-Men Blue, X-Men Gold, Age of X-Man, Paraditology, Rolling in the Deep, InCryptid, Ghost Roads és Indexing); könyvei általános jellemzője, hogy mind nagyon jól be tudják vonzani az olvasót és lekötik a figyelmét – egy egész sorozat erejéig.

Seanan McGuire számos fikciós világot alkotott meg az írásaiban – csak a Csellengő gyerekek sorozatban legalább hatot –, amik mind megfelelően működnek, tehát nem zavarodik bele az olvasó – ha figyel – a világok közötti váltásokba és azok jellemzésébe. Arra, hogy miért ilyen lebilincselők az írónő munkái, Natalie Zutter cikkében találtam meg a választ:

a már létező folklór- és popkultúrából merít, ezek elemeit pedig teljesen új környezetbe helyezi át. Ennélfogva úgy érezhetjük mi, olvasók, hogy ismerjük a történetet, „hallottuk már valahol”, így pedig könnyebben megértjük azt, hiába találkoztunk éppen egy új, komplex szabályokkal rendelkező dimenzióval.

A Csellengő gyerekek első része, a Minden szív kaput nyit bevezeti az olvasót a történet rendszerébe, bemutatja annak korlátait és szereplőit. Megismerkedünk benne Nancyvel – a főszereplővel –, aki a mű elején érkezik meg Eleanor West iskolájába, melyet a csellengő gyerekek számára tartottak fenn.

Ide olyan fiatalok kerültek, akik korábban átléptek egy másik világba –, mint Alice Csodaországba vagy a négy testvér Narniába –, ám valami miatt visszatértek az eredeti otthonukba, ahol már nem tudnak visszailleszkedni a környezetükbe, hisz még mindig vonzza őket az igazi „otthonuk”, a meglátogatott dimenzió, ahova – a legtöbben – szeretnének visszatérni. Ezen kívül viszont előtörténetet nem ad a mű; a gyerekek (tinédzserek) múltját a sorozat további részeiből lehet megismerni. Igaz, 160 oldalba nem is fért volna bele ez, de számomra – és más olvasók számára is – hiányzott ez, mivel megszoktam, hogy a fantasy sorozatok első részében nagyjából megismerem legalább a főszereplő előtörténetét.

Külön érdekesség a második résszel, a „Mélybe ránt a lápvilág” -gal kapcsolatban, hogy nem az első könyv főszereplőjének világát és helyzetét mutatja be. Ettől függetlenül ez is segített megérteni az első könyvben történteket, és kellően érdekes is volt, ám elsőre mégis furcsa, hogy más szerepet tölt be, mint eredetileg gondoltam.

A könyvek a ’dark fantasy’ kategóriájába tartoznak, tehát rendelkeznek helyenként horror elemekkel, illetve általánosan is sötétebb a művek hangulata, atmoszférája. A Minden szív kaput nyit borítója alapján nem gondolná ezt az ember, így sok olvasót meg is tévesztett ezzel az írónő.

Emiatt nekem is nehéz volt eleinte elhelyeznem és elfogadnom a történetet, ám a könyv felétől ez már nem jelent különösebb gondot; a Mélybe ránt a lápvilág elemein és eseményein pedig már meg sem lepődtem.

A két könyv elolvasása után sem könnyű megfogalmaznom, hogy mi volt vagy mi lehet a művek tanulsága, hisz talán nincs is ilyen, vagy nem is mindig szükséges keresni ezt.

Ám általános üzenetet mindenképpen hordoz magában a regénysorozat: meg kell tanulnunk elfogadni egymást és a másik vágyait, tehát meg kell értenünk, hogy mik azok a keretek, amik között egy-egy ember jól tudja érezni magát.

Illetve talán még az, hogy mindnyájunknak szüksége lehet egy saját „képzeletbeli” helyre, ami nem is feltétlenül olyan, mint a könyvben szereplőké, éppen csak egy olyan világ, amiben a mi szabályaink szerint működnek a dolgok és ahol komfortosan, „otthon” érezhetjük magunkat – ez pedig mindenki számára más. A „Minden szív kaput nyit” -ban többször is előkerül az elítélés témája: például a szexualitás, az identitás megtalálása és az önazonosság terén. Éppen ezért tartom nagyon fontosnak kihangsúlyozni azt, hogy törekednünk kell arra, hogy elfogadjuk a másik embert és igyekeznünk kell, hogy meg is értsük a motivációit – akkor is, ha nem értünk velük egyet.

Tehát mi vezethetett a díjak megszerzéséhez? Egyrészt az elején említett merítés a folklór- és popkultúrából, mely hozzájárult a világok precíz kialakításához, másrészt pedig a jelenleg igen népszerű és fontosnak tartott téma: egymás elfogadásának kérdése.

A könyveket főként 14-15 éven felülieknek ajánlanám; elsősorban nem is az erőszakos cselekedetek, hanem sokkal inkább az író stílusa, szóhasználata és részletekbe menő leírásai miatt, melyek helyenként – a témaválasztás okán – ijesztőnek, félelmetesnek vagy nyugtalanítónak tűnhetnek. Emellett pedig szükséges egy bizonyos (az általánosnál magasabb) fokú megértés és empátia is az olvasó részéről, mind a történettel, mind pedig a szereplőkkel és azok felfogásával kapcsolatban. Illetve ajánlom a könyvsorozatot – minden hibájával együtt is – bárkinek, aki egy új fantáziavilág felfedezésére vágyik, vagy csak szeretne olvasni néhány rövidebb könyvet (az első két rész csak 160, illetve 168 oldal).

A Csellengő gyerekek hetedik része 2022-ben érkezik el angolul az olvasókhoz, úgyhogy addig van még időnk – angolul – elolvasni a többi részt is. Én mindenképpen folytatni fogom a harmadik résszel a különböző világok megismerését.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az Instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a YouTube-on is.

Támogatott tartalom



Forrás:

Támogatott tartalom

2017 Kidsnews | All rights reserved