“Akiknek ott van a szemében a tűz – azok megmenekülnek” – Wendy filmkritika


Tigirl (16éves) - 2 hete

Kinek ne lenne ismerős a folyton jókedvű, zöld ruhás kissrác, aki London felett repkedve kutatja fel az elhanyagolt, magányos és szomorú gyerekeket, hogy elvezesse őket Sohaországba és megmutassa nekik az örök gyermekkor csodáit? Bizony, Pán Péter sokunknak meghatározó szereplő volt kicsiként, és a fabula tanulsága felnőttként is foglalkoztat minket. Benh Zeitlin (A messzi dél vadjai rendezője) is így lehetett vele, ugyanis Wendy című filmjét ez a mese ihlette – nekem pedig volt szerencsém premier előtt megnézni.

J. M. Barrie 1902-ben megjelent, felnőtteknek készült novelláskötetében tűnt fel először Pán Péter, azonban olyan nagy siker volt, hogy a karakter 1904-ben saját színpadi darabot kapott megalkotójától. Azóta is számos adaptáció készült a sztoriból, többek között a jól ismert Disney-mese, illetve a júniusban (művész)mozikba kerülő Wendy.

E két feldolgozás egymásnak azonban éles ellentéte: a bevezetőben leírtakkal szemben a Wendy-ben egy amerikai kisváros szélén álló fogadóba csöppenünk, ahol az egyedülálló anyuka próbálja eltartani ikerfiait és kislányát. Mivel nehéz megélniük, a gyerekek már korán megtapasztalják a felnőttek világát, kicsi koruktól kezdve segítenek édesanyjuknak a csárda működtetésében. Idővel azonban a kb. 9 éves Wendy rájön, hogy neki kalandra lenne szüksége, nem pedig a “felnőttes”, szürke hétköznapokra, és egyre inkább elkezd vágyakozni, hogy eljöjjön érte a legendás szellemvasút, rajta egy rejtélyes, rakoncátlan, pimasz kiskölyökkel, hogy kimenekítse őket az unalom spiráljából.

A történet nem túl akciódús, sokkal inkább a lélektani utazáson van a hangsúly – ezzel nem is lenne probléma, de miután nagyon figyeltem minden apró jelre, szimbolikára, és ezeket a magam módján értelmeztem, a film utolsó tíz percében történtek totálisan összezavartak, és azon kaptam magam, hogy egész egyszerűen nem értem a mondandóját.

Voltak nagyon jó ötletek a film során, de sajnáltam, hogy aztán megfejelték őket valami, számomra teljesen ellentmondásos dologgal, és nem adtak rá magyarázatot. Például nagyon kreatív eredettörténetet írtak Hook kapitány karakteréhez, miszerint az az ember öregszik meg és válik kalózzá, akin felülkerekedik a gyász és a szomorúság (eredetileg egyébként J. M. Barrie saját traumáját feldolgozván írta meg a történetet, ugyanis hat évesen elvesztette bátyját, és a már soha fel nem növő kisfiú ihlette az örökké gyermek karaktert). A film végén viszont megbánja tettét a kalózkapitány, ennek ellenére azonban nem történik semmi, ott marad Sohaországban, és az idők végezetéig az Elveszett Fiúk ellen harcol – csak úgy viccből.

A másik negatívum, amit kiemelnék, hogy ugyan Pán Péter nem egy szent (még a Disney-feldolgozásban sem), hiszen gyermekiségénél fogva önző, nemtörődöm és hetyke, de a Wendy-ben ezeken túl is kifejezetten gonosznak festik le, akárcsak egy gyerek diktátort: megbünteti azokat, akik nem tartják be a szabályait, illetve megmondja a többieknek, hogy mit gondoljanak és érezzenek.

Mindenképp meg kell említsem, hogy a zene és a fényképezés hatalmas dicséretet érdemel, és a jelmezek is nagyon jók voltak: Wendy az egész film alatt egy feliratos pólót visel, ami szintén beszédessé válik a cselekmény előrehaladtával. Az pedig szintén tetszett, hogy Pán Péter szerepét egy fekete kisfiúra osztották, szerintem nagyon jól passzolt az erős, természetközeli karakterhez.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az Instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a YouTube-on is.



Forrás:

Mozinet Kft

2017 Kidsnews | All rights reserved