Keszthelyi Vivient Thor sem állíthatta meg az F3 Euroformula Open belgiumi versenyhétvégéjén


kidsnews (127éves) - 1 hónapja

Ezúttal sem könnyítette meg az időjárás Keszthelyi Vivien dolgát az F3 Euroformula Open belgiumi versenyhétvégéjén. A pályán szélsőséges körülmények uralkodtak, először jégeső és vihar, majd kánikula befolyásolta a versenyzők teljesítményét.

Az időjárás áramszünet eredményezett, ami miatt csúszott a program, így a szinte egymást érő sűrű versenyek következtében a pályát borító gumitörmelék is rengeteg tapadásbeli gondot okozott. Mindennek ellenére azonban a magyar pilótának sikerült a szezon során az eddigi legjobb eredményét elérnie.

Fantasztikus versenyhétvégén vagyok túl! Hihetetlen érzés, a hétvégén minden sikerült és a szerencse is mindvégig mellettünk állt. Új tapasztalatokkal és rendkívül fontos pontokkal sikerült mind a három F3-as versenyt zárnom. Nagyon köszönöm a csapat minden tagjának, a mérnökömnek, a szerelőimnek, minden támogatómnak, akik ezt lehetővé tették, és természetesen a szurkolóimnak, hiszen nélkülük nem sikerült volna” – mondta a zárófutam után a 20 éves pilóta.

Keszthelyi Vivien legközelebb hazai környezetben, a Hungaroringen versenyez majd az F3 Euroformula Open sorozatban július 10-11-én.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az Instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a YouTube-on is.



Forrás:

VRS Sport Group

2017 Kidsnews | All rights reserved