Kinek készült a Szörnyella?


Solymosi Máté (19éves) - 1 hónapja

Jópár napig ültem a Szörnyella kritikán, mert sok mondanivalóm akadt a filmmel kapcsolatban, és kissé nehézkes őket egy koherens gondolatfolyamként papírra vetni. Azért megpróbálom. 

A következő bekezdésben a film történetéről fogunk (ha rendkívül felületesen és minimálisan is) írni, így ha teljesen vakon szeretnél belemenni a filmbe, akkor ugord át.

A Szörnyella a 101 kiskutyából ismert dalmatanyúzó főgonosz eredettörténete, lényegében. Estella (Emma Stone) nehéz gyerekkort tud maga mögött, melyben megtanulta, hogy gonosz énjét, Szörnyellát el kell nyomnia. Miután édesanyját véletlenül meggyilkolja menekülni kényszerül, így végül Londonban köt ki a zsebtolvaj Horace-el és Jasper-el. Később, már felnőttként munkát kap egy plázában, ahol egy este, amikor lerészegedik és berendez egy kirakatot, rátalál a helyi divatdiktátor, a Bárónő. Estella állást kap a Bárónő mellett és a történet csak ekkor indul be igazán.

Talán mindenki számára ki is rajzolódott ebből a leírásból, miért van ennyire nehéz dolgom. Amit feljebb vázoltam, az körülbelül a film első órája, és a lényegi cselekménynek a felszínét sem kaparássza, még azt sem árultam el, ki a film antagonistája, hiszen az is bizonyos értelemben meglepetésként érkezik. 

Mielőtt nagyon belevetném magam a filmbe, azért elmondom, hogy sok mindent lehet szeretni a Szörnyellában. A kosztümök nagyon a helyükön vannak, a díszletek hangulatosak, Emma Stone hozza a szokásos formáját, a történet alapvetően okosan van összerakva, lényegében minden technikai dolog működik – vagy talán mégsem.

 Ideje megemlíteni a kutyákat, akik (talán nem túl meglepően) elég fontos szerepet játszanak a filmben.

 Annak ellenére, hogy az eredeti rajzfilmmel szemben az állatok nem beszélnek, valamiért mégis mindent animáltak, amin egész végig csodálkoztam. A kutyák nem csinálnak semmi különösen lehetetlen vagy izgalmas manővert, pláne nem olyat, amire nem lehetne betanítani egy igazit. 

Ez az egész jelenség csak a Disney végtelen, túlzó vagyonának és státuszának egy kiváló szimbóluma, számomra. Senki nem kérdezte meg, van-e szükség animált kutyákra – megtehették, ezért megtették, és erre több gondolatot nem pazaroltak.

De a különös döntések nem állnak meg az állatok animált természeténél. Valami oknál fogva a férfiak majdnem mind undorító, tehetetlen, bugyuta kis hülyegyerekeknek vannak beállítva, amivel önmagában nem lenne baj, hogyha a színészek nem alakítanának ennyire túlzón és akkor nem válnának a karakterek enyire nevetségessé, súlytalanná. Sántított nekem ez az egész, és nem túl meglepő módon ezt a filmet egy férfi rendezte – azt hiszem, egy női rendező ennél intelligensebben fogalmazza meg kommentárt a hatalom és a férfiak viszonyáról, esetleg a férfiak természetéről, de lényegében akármiről, legalábbis eddigi tapasztalataim alapján.

A Szörnyella annyira nehezen tudja indokolni létezését mint film. Annyi minden történik, rengeteg a csavar, nagyjából egész végig újabb és újabb dolgok derülnek ki, de a központi kérdésre, mégpedig arra, hogy ’miért? Miért kell elmesélni ezt a történetet?’ nem kapunk sajnos választ.

És e felett akkor sem hunyhatunk szemet, ha számútásba vesszük, hogy a Szörnyella c. film  alapvetően szar helyzetből indul, hiszen az eredeti karakter (anyanyelvén Cruella de Vill, azaz kegyetlen ördög) olyan menthetetlenül és visszafordíthatatlanul gonosz, hogy amennyiben az ő főszereplésével kell végignéznünk egy filmet, akkor egész biztosan beleőrülünk. 

Oké, tehát akkor változtatni kell a karakteren. Na de mennyit? Hogyan fogunk megalkotni egy eleinte szimpatikus figurát, akiből a történet végére az ismert Szörnyella lesz? A film válasza az, hogy inkább meg sem kíséreljük. Vannak részei a történetnek, amikor Szörnyella éppen nem kedvelhető, de a végére határozottan hősként keveredik ki, nem bánt egy kutyát sem, egészséges kapcsolata lesz a barátaival, és jól megérdemelt jutalomként kerül az eredeti rajzfilm kiindulópontjára. Nem érződik a története romlottnak vagy elesettnek, és így összeegyeztethetetlen az eredetivel. 

Felhasználták a brand ismert esztétikáit, majd félredobták a tartalmukat, lényegében egy az egyben. És hát van ennél jobb ábrázolása a Disney jelenlegi helyzetének?

A közelmúltból kettő filmre emlékeztetett nagyon a Szörnyella. Az egyik eléggé magától értetődőn a Joker. A karakterek íve eléggé különböző, de a film nagyon hasonlóan kezeli őket – persze azzal a nagy különbséggel, hogy a Szörnyella nem igazán szól semmilyen társadalmi vagy akár személyes problémáról. 

A másik, ami talán egyel furcsábbnak hathat, az a Ragadozó Madarak, aminek nagyon meglepő aspektusai villantak be a film közben. Ugyanúgy karakterújraírás történt abban is, hiszen a tényleges Harley Quinn-t nem lehetne szimpatikussá tenni komoly filozófiai és egyéb változtatások nélkül (bár a Ragadozó Madarakban okosabban voltak megoldva ezek a változtatások, ráadásul valamennyire működtek a korábbi kánonnal), de például a licenszelt zenék túltolása is azt a filmet idézte meg leginkább. 

Mind abban, mind a Szörnyellában jelenetenként legalább kettő korabeli szám játszódik le, és egy ponton ez a hiperaktív hozzáállás a filmhez nagyon lefárasztott, mint filmnézőt. Lehet, hogyha valaki soha nem látott még filmet, annak jobban leköti így a figyelmét a történet. 

Summa summárum a Szörnyella egy rendkívül kalkulált film, ami ugyan indokolni nem tudja saját létezését, de legalább a figyelmedet leköti. Rengeteg minden akar lenni, és mindet relatív jól csinálja, de érződik rajta, hogy igazából ez senkinek sem kellett. 

Én személy szerint nem igazán tudnám ajánlani, de lehet, valakinek bejön a hektikus stílus és a Girlboss-vonal. 

Mit mondhatok még? Animált vérengző dalmaták.

Cruella, 2021, Craig Gillespie, 5/10

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az Instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a YouTube-on is.



2017 Kidsnews | All rights reserved