Több mint két évtized után újra lesz magyar ritmikus gimnasztikázó az olimpián


kidsnews (127éves) - 1 hónapja

Kiválóan szerepeltek mind az ifjúsági, mind a felnőtt együttes kéziszercsapat tagjai is a ritmikus gimnasztikázók várnai Európa-bajnokságán. Pigniczki Fanni káprázatos teljesítményével az egyéni összetett döntőben, megszerezte az olimpiai kvótát, ezzel 21 év után ismét lesz magyar ritmikus gimnasztikázó az ötkarikás játékokon.

„Nagyon boldog vagyok, hiszen mindent teljesítettünk az Eb-n, amit elterveztünk. Három céllal érkeztünk ide az Európa-bajnokságra, az első, hogy a juniorok fináléba kerüljenek, hiszen ez 2009 óta nem jött össze, most pedig sikerült, ráadásul Eb-6. helyezett lett az együttes kéziszercsapat. A második Pigniczki Fanni olimpiai kvótája volt, amit szintén sikerült elérni, bár az elmúlt hónapokban néha azt éreztem, hogy ez teljesen megfojt bennünket. De ez is összejött, kipipálva. A harmadik az volt, hogy teljes csapattal vehessünk részt a Japánban megrendezésre kerülő világbajnokságon, és ezt is meg tudtuk csinálni.

Óriási eredmény, hiszen rg-ben Európa a legerősebb kontinens, és az, hogy a 9. helyen végeztünk a teamranking versenyben, azt jelenti, hogy két egyéni versenyzővel és az együttes kéziszercsapattal indulhatunk a felnőtt vb-n. A kéziszercsapat egyébként nagyon fiatal, fél éve szerepelnek a felnőttek között, és a kiváló eredményük is nagyon kellett, elképesztően jól teljesítettek ők is. Nem tudok mást mondani, elégedett vagyok.” – mondta el Deutsch-Lazsányi Erika, a MRGSZ Technikai Bizottságnak elnöke

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az Instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a YouTube-on is.



Forrás:

Tornász szövetség

2017 Kidsnews | All rights reserved