A Kistehén búcsúturné következő megállója: Kobuci kert!


Papp Júlia (16éves) - 2 hónapja

2021 július 30-án a búcsúturné a Kobuci kertbe érkezik, egy majdnem-utolsó nagy zúzásra, ahol az elmúlt közel 20 év 7 lemezével, összes örömkönnyével és zseniális alkotásával örvendeztetik meg a budapesti közönséget. A jelenlegi intézkedések megengedik, hogy megtöltsük az egész Kobucit, így akár 1000-en is elvihetjük magunkkal az utolsó kobucis Kistehén-élményt!

A Kistehén zenekar – akik anno a 2002-es Sziget fesztivál “Ééén vagyok a kis tehééén, ülök a fa tetejééén” kezdetű dallal léptek be a magyar köztudatba – húsz aktív év után búcsúzik a hazai zenei pályától ebben a formátumban. 

A feloszlás szomorú hírért tavaly jelentették be, de a koronavírus keresztülhúzta a 2020-as ünnepélyes búcsúzási szándékukat, így a négyállomásos búcsúturnéjukat idén nyáron folytatják Kollár-Klemencz Lászlóék – és 2022 áprilisában köszönnek el majd végleg A Budapest Park színpadán.

A befejezés mögött a tagok elmondása szerint nem rosszájízű indokok vannak, hanem együtt döntöttek az utak elválásáról, hiszen Kistehénként már mindent elmondtak, amit szerettek volna és most idejét érzik “új játszóterek után nézni”, és szólóban, vagy más zenekari felállásban folytatni a zenélést. 

Egy tévéinterjús beszélgetésből kiderült, hogy a legutoljára 2018-ban kihozott Bocsánat című albumukkal teljesnek érzik a zenekar pályafutását, a kellőképp vad és szabad lemez volt az utolsó, amivel elértek a falig, és ami után már nehéz lenne új lemezt írni.

“Ez az anyag önálló, szabad, kísérletező, műfajok határait feszegető, mind zenében, mind szövegben. Nincsenek tabuk, ezért nincs is mit ledönteni, eleve ott hevernek a földön”

-nyilatkozta a Stenknek az alapító- és frontember Kollár-Klemencz László a Bocsánatról.

A koncertről további információkat a Facebook eseményben, illetve a Kobuci kert honlapján találsz!

Mi már tűkön ülünk!

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az Instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a YouTube-on is.



2017 Kidsnews | All rights reserved