Az Anna and the Barbies idén először koncertezik Budapesten, a Kobuci Kertben július 3-án!


Papp Júlia (16éves) - 4 hónapja

Július 3-án az Anna and the Barbies berobbantja a Kobuci Kertet egy hatalmas budapesti örömzenélés és rock and roll buli keretében.

Az Anna and the Barbies 2004-ben alakult rockbanda, immár 6 különböző kiadott albummal, a sokszínűségükkel, vagányságukkal és extravagáns színpadi megjelenésükkel hódítják a hallgatók szívét, szemét, fülét. 

Rockbandához illően a mögöttünk álló 17 év során megjárták az összes bugyrát a szakmának, játszottak aluljáróban, falusi kocsma sarkában meghúzódva, asztalokból ácsolt színpadon, művelődési házakban, kisebb-nagyobb fesztiválokon, majd stadionban, cirkuszban, saját rendezésű fesztiválon és színházban is. 

Mára a magyar zenei köztudatba teljesen beépülve, a legvadabb ötleteket is megvalósítva már nem csupán arról híresek, hogy a “Márti dala” számuk mekkorát robbant, vezetve az Mr2 Petőfi rádió slágerlistáját két teljes hónapig, hanem a zenéjükbe vitt nyers őszinteségről, lüktetésről és a koncertek hatalmas hangulatáról emlékezünk meg – főleg így közel egy év kihagyás után. 

Mi már rettenetesen várjuk az újratalálkozást!

Jegyeket, és bővebb információkat itt találsz:

https://kobuci.hu/programok/anna_and_the_barbies_962/

Facebook esemény: https://m.facebook.com/events/190679156173797?acontext=%7B%22source%22%3A%223%22%2C%22action_history%22%3A%22null%22%7D&aref=3

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az Instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a YouTube-on is.



2017 Kidsnews | All rights reserved