Kerékpárra építhető nyomkövetőt dobott piacra a magyar feltalálója


kidsnews (127éves) - 2 hónapja

Filutás Viktor országúti kerékpáros magyar bajnok által tesztelt magyar találmány, és az egész világon újdonságnak számít, annak ellenére, hogy korábban is voltak nyomkövetők a piacon, ezeket ma gyakorlatilag senki sem használja, annyira nem praktikus darabok. – állítja Horváth Zoltán feltaláló aki régóta a terület szakértője: már 14 éve foglalkozik GPS-rendszerekkel a legkülönfélébb területeken.

„Van például egy keréklámpába szerelt, kínai gyártmány, amit egy mozdulattal le lehetett törni, vagy ki lehetett belőle venni a SIM-kártyát (így megszűnt a nyomkövetés és a riasztás). Más modelleket a kerékpárvázba, a nyeregbe vagy a kormányvázba rejtettek, így a használónak néhány naponta szét kellett volna szednie az említett részeket – ezt természetesen senki sem fogja megcsinálni, hiszen már nyerget állítani is fárasztó” – mondja a feltaláló, akinek a terméke már kereskedelmi forgalomba került, és akár rollerekhez, motorokhoz is használható.

„Az FB222 névre keresztelt eszközünk ugyanúgy működik, mint például a kormányzár: a kulacstartó alá rejtve látható, elrettentő erővel is bír. Felrakni pofonegyszerű, leszedni annál nehezebb. Ha valaki az USB-nyílást akarja kinyitni, attól már beindul a riasztó. Ezt egy speciális csavar zárja, ami szintén saját gyártmány. Szövetburkolat is készül hozzá, mint kiegészítő termék, ez védi az esőtől és el is rejti a készüléket”

A készülék kulcseleme magyar gyártmány. Hazai tervezésű, ráadásul itthon gyártják: a burkolata Újpesten készül, Dunakeszin festik le, és Fóton szerelik össze. A készenléti ideje 90 nap, az üzemideje 90 óra, és 400 km volt a legnagyobb távolság, amit egy töltéssel kibírt a készülék. Így havonta egyszer, powerbankkel elegendő újratölteni.

Az egyedi szoftvernek köszönhetően az útvonalunk a térképen is kirajzolódik, így pontosan lekövethetővé válik, mikor merre jártunk. PC-n, böngészőn keresztül érhető el az asztali gépre szánt verzió, míg mobiltelefonra a Playstore-ból tölthető le. Az asztali gépes verzió számos plusz funkcióval is rendelkezik, és komplex logisztikai feladatok ellátására is alkalmas. Láthatjuk például, hogy a kerékpáros mennyit tekert, hol voltak a várakozási pontok útközben, de a váltakozó magasságot is nyomon követhetjük egy diagram segítségével.

Ha pedig bárki el akarná tulajdonítani a kerékpárt, a rendszer 15 másodpercen belül riasztó e-mailt küld.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az Instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a YouTube-on is.



2017 Kidsnews | All rights reserved