Amikor Gandalf és Dumbledore egy filmben szerepelt – A Lego kaland – ajánló


Poscher Dominik (21éves) - 3 hónapja

2014-ben, A Lego kaland megszületésével alakult ki úgy igazán a lego-film műfaja, mely azóta annak második részével, illetve a Lego Batman – a film, és a LEGO Ninjago-film című alkotásokkal egészült ki. A rendezők Phil Lord és Christopher Miller (Derül égből fasírt, Jump Street-filmek, Pókember – irány a Pókverzum), akiknek a párosa mindenképpen jó előjelül szolgált a film humorvilágát illetően.

Az animációs filmek során – mint amilyen ez is – az alkotó egy “üres fehér lap”-pot talál maga előtt, ami csak arra vár, hogy a végtelen fantázia és kreativitás utat törjön magának. Jelen mű esetében az „üres fehér lap” nem volt teljesen üres, az alapanyag ugyanis adva volt, a lego formájában. De hogy az alkatrészekből mi bontakozott ki, annak csakis a képzelőerő szabhatott akadályt (na meg a költségvetés).

És mivel egyik szegmens esetében sem fogták vissza magukat, így filmünk az első másodperctől kezdve formabontó, mind az ötlet, mind a kivitelezés szempontjából.

A közelgő kreativitás-cunamiról mi sem árulkodik jobban a film kezdetén, mint a legóból kirakott Warner Bros. Pictures lógó. Már ezzel a nyitánnyal felsejlik, hogy itt tényleg egy igazi kalandban lesz részünk. Mozgóképen látni ugyanis a legofigurákat, kétségtelenül új élménnyel szolgál, nem is nagyon tudjuk, hogyan képzeljük el a megvalósítást, mire számítsunk. Csak a szereplők lesznek legóból, minden más nem? Vagy csak a szereplők és rajtuk kívül pár abszolválható elem, így mondjuk az épületek? Esetleg tényleg minden, de minden legóból lesz, nem csak a szilárd, de még a folyékony és gáz halmazállapotú anyagok is?

És igen: még a folyékony és gáz halmazállapotú anyagok is!

Itt bizony nem csinálnak problémát abból, hogy tusolás közben a zuhanyrózsából kis kék lego-darabkák esnek ki, vagy hogy a szappan úgy megy főszereplőnk szembe, hogy egy, a látószervével azonos méretű szürke kocka lesz a veszte, vagy hogy az utóbbihoz hasonló színű mozdonyfüst szállingózik, építőelemekből kirakva. Valami irtózatosan vicces ezeket először így, ilyen formában viszontlátni. Teljesen abszurd, és erre a készítők tudatosan rá is játszanak.

A miénkkel azonos világot – az élet minden szegletét figyelembe véve – legókból létrehozni ugyanis nem egyszerű feladat. A problémát azonban nem úgy küszöbölik ki, hogy picikét, itt-ott csalnak, hanem a fentiekhez hasonló visszásságokat felerősítik. A legoemberrel ugyanez a helyzet. Annak sajátosságai nem egyszer szolgálnak a humor forrásaként. A 360 fokban forgatható fej, vagy éppen az egy kézen lévő két ujj, öt helyett. Mind-mind olyan attribútum, amelyek az emberre szabott tárgyakkal, vagy azokkal a szituációkkal, amelyekkel az ember találkozik, megütközést kelt. Egyiken sem változtatnak azonban, helyette az ellentéteket egy-egy geg szolgálatába állítják.

Ennek a fajta öniróniának, önreflexív humornak ékes példája, hogy a főhős segédmunkásként dolgozik egy építkezésen. Tehát a legoemberek, legoépületeket kreálnak a legokockákból. Haláli.

Az ilyen poénból még ezer és egy lesz, viszont mostmár nem ártana egy kicsit a cselekményt is taglalni. Főhősünk, Emmet színre lépése előtt nyolc és fél évvel, összecsap a „az Oktán Konszern meg a világ elnöke”, a sokatmondó nevű Business elnök, és Vitruvius építőmester (Vitruvius a valóságban egy római kori építész volt). A rövid kimenetelű harc során a gonosz Business megszerzi az úgynevezett „krégli”-t, mely akciója után nem is rejti véka alá örömét: „Gonosz hatalmam mától korlátlan.” Azonban, mint kiderül, „Van egy jóslat, a mesebeli eltűnt ellenállás eleméről, ami csodás módon hatástalanítja a Krégli-t.” „Egy nap, egy ügyes fiú vagy lányka, egy Kiválasztott, kinek arca sárga, a mélyből, ahol rejtve van ma még, kihozza az Ellenállás Elemét. Seregével a Kréglit legyőzve az Építőmester, ő lesz a világ megmentője (…).”

És láss csodát, ez a bizonyos Kiválaszott nem a „legokosabb, legfontosabb, legtehetségesebb” egyén lesz, hanem egy a tömegből, akinek hétköznapiságát mi sem bizonyítja jobban, minthogy a kedvenc dala, étterme, műsora ugyanaz, mint társai közül nagyjából mindenkinek.

Nincsenek egyéniségek, amihez nagyban hozzájárul Business elnök totalitárius hatalma. A mi Emmet-ünk azonban még a mihaszna senkiknél is mihasznább senki. „Ott van például Randy: imádja a virslit. Ez valami. Gail sokat nevet. Az is valami”. Ergo nincsen sokkal lemaradva, náluk már a virslievés elegendőnek bizonyul ahhoz, hogy az embert számontartsák. Az ilyesfajta társadalomkritika rendkívül humorosan van megfogalmazva, ami akkor teljesedik ki igazán, amikor az egész város együtt énekli a slágerlisták éllovasát, a valaha volt legfülbemászóbb popszámot, a giccsek giccsét, „Minden szupi-szuper”-t, méghozzá megállás nélkül, a műszak végéig.

A Kung Fu Panda-narratíva, mely szerint a nagy-nagy Kiválasztott – látszólag valami tévedés következtében – egy egyszerű, teljesen alkalmatlannak tűnő figura, abban is megnyilvánul, hogy Emmet megkapja társként Vadócot, akinek vágyálma volt, hogy ő lehessen a Kiválasztott, és ezért sokat is tett, rászolgált volna a címre (a Kung Fu Pandában ez ugye Tigris). Kettősük aztán sok-sok építőmesterrel egészül ki.

Csak hogy néhány példát említsek, ott lesz William Shakespeare, Shaquille O’Neal, Abraham Lincoln, Batman, vagy éppen Dumbledore és Gandalf, legóból újraalkotva. És mind-mind meg is nyilvánulnak, legalább egy önreflexív poén erejéig. Ezen valós történelmi, valamint a popkultúrából vett egyének beemelése is rámutat, a film nem kizárólag gyerekeknek készült, sőt, a viccek javarésze leginkább a fiatal felnőttek és felnőttek lencséjén keresztül találhat be igazán.

Az alkotás még megannyi, most nem részletezett karakterrel, helyszínnel, eseménnyel és dramaturgiai szállal, illetve aprócska, elsőre könnyen lehet, hogy fel se tűnő, háttérben meghúzódó kis részlettel, kikacsintással, utalással szolgál, hogy a „többszöri megtekintésre ajánlott” fiókban a helye.

Még a film végső szakaszára – spoilermentesen – érdemes kitérni: ott ugyanis érkezik egy nagy csavar, ami az addig látottakat egészen más megvilágításba helyezi. Egy újabb dimenziót emel be, aminek okán a tanítás és szórakoztatás kettőse közül előbbi kerül reflektorfénybe. Magáról a “játék”-ról, mint tevékenységről forog a végső szó, amiből gyermek és szülő, de főként utóbbi meríthet és raktározhat el igazán olyan időkre, amikor hasonló szituációban találja magát.

Erős a gyanú, hogy ez az első lego-mozifilm annyira el lett találva, olyan mértéktelen módon tartalmaz MINDEN-t, hogy megugorni azt már nem lehet. Mindezzel a tökéletességgel csupán annyi a bökkenő, hogy kiaknázatlan területet nehéz lesz találnia annak, aki a jövőben lego-film elkészítésére adja a fejét. Jellemző, hogy áramlatok, stílusirányzatok első darabjai a leginkább átfogók, iskolateremtő erejüknél fogva. Most sincs ez másképp. Ez „A lego-film”.
( Az alkotás eredeti címe: „The LEGO Movie”:) )

A film elérhető és megtekinthető az HBO GO felületén.





Forrás:

Támogatott tartalom

2017 Kidsnews | All rights reserved