Éremeső az ifjúsági horgász világbajnokságon


kidsnews (127éves) - 1 hónapja

Taroltak a magyar versenyzők az összevont XXV. U15, XXXIV. U20 és XIII. U25 Ifjúsági Horgász Világbajnokságon, amelyet pénteken és szombaton rendeztek Szolnokon, az Alcsiszigeti Holt-Tiszán és Kenderes-Bánhalma mellett, a Nagykunsági-főcsatornán.  A 15 éves utánpótlás kategóriában a magyar csapat aranyérmet szerzett 13 ponttal, az egyéni versenyben pedig az egyaránt két-két pontos versenyzők közül Nagy Dénes bronzérmes, Vadon Roland ezüstérmes, míg a világbajnoki címet Lőrincz Benedek szerezte meg – tájékoztatta a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) szombat késő este közleményben az MTI-t.

A 20 éves utánpótlás kategóriában szintén világbajnoki győztes a hazai válogatott, a dobogó mindhárom fokán itt is magyarok álltak: Smányi Szabolcs a harmadik, Bakó Péter a második, Vidó Roland pedig aranyérmes. A szintén csapattag Dósa Máté egyéni negyedik helyezett lett.

A 25 éves utánpótlás kategóriában Magyarország 35 ponttal az ötödik helyen végzett, itt a tizenkettedik helyen végzett a legjobb hazai versenyző, Hamar Ferenc. A nemzetközi horgászsport történetében még nem fordult elő olyan eredmény, hogy két korosztályban is minden lehetséges érmes helyezést egy nemzeti válogatott hódítson el – írja a MOHOSZ.   Az U15-ösöknél és U20-asoknál hét-hét nemzet fiataljai, az U25-ös korosztályban nyolc ország fiai küzdöttek a világbajnoki címért a Covid világjárvány után első alkalommal megrendezett horgászsport világversenyen.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az Instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a YouTube-on is.



Forrás:

MTI

2017 Kidsnews | All rights reserved