Két új, hatalmas termetű dinoszaurusz fajt fedeztek fel Kínában


kidsnews (127éves) - 2 hónapja

A Kínai Tudományos Akadémia és a Brazil Nemzeti Múzeum szakemberei a Hszincsiangban végzett ásatásokon feltárt hátcsigolya- és bordafosszília töredékek alapján két új dinoszaurusz fajt azonosítottak – olvasható a CNN hírportálján.

Az egyik a Silutitan sinensis nevet kapta, amelyben a silu mandarin nyelven selyemutat jelent, mivel kutatók becslései szerint több mint 20 méter hosszú lehetett az állat, míg a másik a Hamititan xinjiangensis névre keresztelődött, ez a név viszont a felfedezésének helyére utal, ez a dinoszaurusz vélhetően 17 méter hosszúra is megnőhetett.  Vagyis mindkét dinoszaurusz a kutatók szerint csaknem akkora volt, mint a kék bálna, amelynek testhossza 23 és 30 méter között mozog, attól függően, hogy melyik félgömbön él.

A dinoszauruszok méretére utaloan, hogy mindkét faj nevében szerepelni fog még a görög titan szó is, amely hatalmasat jelent.

A Kínai Tudományos Akadémia és a Brazil Nemzeti Múzeum szakemberei szerint a fosszíliatöredékek a korai kréta időszakból, nagyjából 120-130 millió évvel ezelőttről valók. Mindkét újonnan felfedezett faj a szauropodák kládjába tartozik, amelyek nagy testű, elsősorban hosszú nyakukról ismert növényevők voltak a szárazföldön és eddigi tudásunk szerint a valaha élt legnagyobb teremtmények a Földön.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az Instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a YouTube-on is.



Forrás:

MTI

2017 Kidsnews | All rights reserved