Kecskepásztor vette észre, ma az egész világ imádja – ma van a kávé világnapja


kidsnews (127éves) - 3 hete

A kávé közkedvelt ital a világ minden országában, így nem csoda, ha ennek az élénkítő italnak is van világnapja. Bár ennek az időpontjában vannak különbségek, a legtöbb helyen, így nálunk, Magyarországon is szeptember 29-ét tekintik a nemzetközi kávénapnak.

A kávé világnapja Japánból ered, ahol elsőként tartották meg, 1983-ban, hivatalosan azonban csak 2009 óta ünnepeljük szeptember 29-én ez a gőzölgő, forró italt, amelynek felfedezése feltételezések szerint egészen a XIV. századra nyúlik vissza. Ekkor történt, hogy egy etióp kecskepásztor arra lett figyelmes, hogy ha a kecskéi egy bizonyos bokor piros termését legelik, akkor felélénkülnek. A pásztor begyűjtötte a titokzatos bogyókat, elvitte a közeli kolostor szerzeteseinek, akik forró főzetet készítettek belőle, így született meg a kávé.

A török megszállástól az énidőig

Magyarországon valószínűleg a törökök 150 éves megszállása alatt terjedt el a kávé, de az első kávéházak megnyitására 1714-ig várni kellett. Onnantól viszont a kávézásnak hagyománya lett, a kávézók szellemi és művészeti központokká váltak. Hogy mitől ilyen népszerű a kávé, azt nehéz lenne megmondani, de Szabó László szerint – akit sokan csak „Kávés Laciként” ismernek, és a X-Presso Coffee webshop tulajdonosa – az elmúlt 20 évben sokat fejlődött a kávéfogyasztás kultúrája.

„Nem kevés munka van abban, hogy ne csak egy kötelező napi rutinként tekintsünk a kávézásra. Ám még így is idő kell ahhoz, hogy minél több embernek 5-15 perc énidőt jelentsen a kávézás. Az lenne a cél, hogy a kávé értékét ne pénzben fejezzük ki, hanem az egyén számára nyújtott élmény alapján” – véli a „Kávéztasd a dokit!” kampány kitalálója.

A kávé pozitív és/vagy negatív hatásait a mai napig vizsgálják a tudósok, de abban a legtöbben egyetértenek, hogy a jó kávé és a mértékletes kávéfogyasztás kellemes pillanatokat ad a mindennapjainkhoz.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az Instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a YouTube-on is.



2017 Kidsnews | All rights reserved