Művészet vagy ízléstelen divathóbort? – A tetoválás 100 éve


Tigirl (16éves) - 3 hete

Ki megveti, és a lecsúszott “börtöntöltelékekkel” azonosítja, ki rajong érte, és nem győzi gyűjtögetni a mintákat. Bizony a tetoválás mindig is megosztó téma volt, és ha megismerjük történelmi hátterét, talán állást is tudunk foglalni a kérdésben. Ebben segítségünkre lehet David McComb könyve, amelyben a történetmesélést rengeteg képpel és korhű mintával egészíti ki.

Az gondolom senkit sem lep meg, hogy már az ősember is használt különböző festékanyagokat testének díszítésére, és a tartós testfestés módszerére is viszonylag hamar, már az ókori európai törzsek, pl. trákok, gallok rájöttek.

Azt is sejthetjük, hogy az antik görög és római civilizációk pont ezért ítélték el a tetoválást, hiszen a pogánysággal és a barbársággal is kapcsolatba lehetett hozni – egyenesen büntetésképp használták, innen is ered a “stigma” szó. A középkor elején a keresztény egyház igyekezett elfojtani a tetoválás hagyományait (a pápa a 700-as évek végén rendeletben be is tiltotta), így a testfestés gyakorlata hosszú időre eltűnt Európából.

Hivatalos visszatértét James Cook kapitány nevéhez kötjük, aki 1769-es tahiti útján tapasztalta meg és jegyezte fel a bennszülöttek tetoválási szokásait, a “tattoo” szó is ekkor jelent meg az angol nyelvben. A matrózok közreműködésével került vissza a köztudatba – akik néha pénzt is kértek a kocsmában, hogy megmutassák a “tetkóikat” -, és a 19. század közepére már a brit arisztokrácia, sőt, a királyi család körében is igazi divattá vált. 

A világháborúk alatt leginkább a hazafiság és a szabadság szimbóluma volt a tetoválás, habár a holokauszt kapcsán nagyot esett a testfestés megítélése, hiszen a nácik általában rátetoválták a foglyokra az azonosítószámukat. Emiatt pedig rengeteg szalonnak kellett lehúznia a rolót, de csak ideiglenesen: (mindig is) voltak emberek, akik hasonlóképpen megvetve érezték magukat, mint a testfestés, így a társadalmi normák elleni lázadásként kezdték használni a tintát. Ezek a közösségek kezdetben börtönökben raboskodó bevándorlókból álltak, akik a “tetkó-tilalom” ellenére, szedett-vedett eszközökkel próbáltak meg alkotni – így alakult ki a ma is nagy népszerűségnek örvendő fekete-szürke monokróm stílus.

Idővel kikerült a dutyikból a tetoválás gyakorlata, és már a motorosbandák is sűrűn varratták magukat. A “huligánok” rendszeresen tartottak találkozókat, ahol egymásnak mutogatták a mintáikat, illetve sztorizgattak, ezzel sokszor akaratlanul is promóztak egy-egy jobb szalont vagy művészt.

Ezzel el is érkeztünk az 1970-es évekig, amikor is egy hawaii-japán együttműködésnek köszönhetően piacra került egy teljesen új irányzat, amelyet szélesebb körben is hajlandóak voltak elfogadni művészetként. Amint sikerült kimozdítani a tetoválás megítélését a gödörből, exponenciálisan ívelt felfelé a testfestés karrierje: a művészek új generációja sorra nyitotta meg szalonjait, ahol már nem csak az előre legyártott, hanem egyedi mintákat is lehetett felvarratni, emellett ‘90-ben startolt a TattooTime nevű magazin is Ed Hardy jóvoltából. 

Mindezek miatt manapság már egyáltalán nem furcsa a festett bőr látványa, a tetoválókonferenciák pedig egyre nagyobb látogatottsággal büszkélkedhetnek.

Ha felkeltette az érdeklődésed a téma, esetleg érdekelnének a minták, ajánlom figyelmedbe az általam forrásként használt könyvet: David McComb – A tetoválás 100 éve. (Következő cikkünkben a testfestés folyamatát és egészségügyi vonatkozásait fogjuk kicsit kifejteni.)

Támogatott tartalom



2017 Kidsnews | All rights reserved