Szupernóva robbanást idézett elő egy csillagütközés


kidsnews (127éves) - 2 hónapja

A felfedezést jegyző tudósokat meglepték az Új-Mexikóban felépített, rádiósugárzást mérő nagy rádióteleszkóp-rendszer (Very Large Array) több éven át tartó égboltvizsgáló kutatásának (VLASS) adatai, amelyek alapján bizonyítékot találtak a csillagászok arra, hogy egy fekete lyuk vagy neutroncsillag belesodródott egy társcsillaga magjába, aminek hatására a csillag szupernóvaként robbant fel – olvasható a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő hírportálon.

    “Az elméleti szakértők megjövendölték ezt az eseményt, de ez az első alkalom, hogy valóban látunk egy ilyet” – mondta Dillon Dong, a Kaliforniai Műszaki Egyetem (Caltech) kutatója, a Science című tudományos folyóiratban a felfedezésről megjelent tanulmány vezető szerzője.

 A VLASS 2017-ben kezdte megfigyeléseit és egy rádióhullámokat kibocsátó olyan objektumot észlelt, amely a korábbi vizsgálatok során nem jelent meg. Megállapították, hogy ezek a hullámok egy, a Földtől 480 millió fényévnyire lévő, csillagformáló törpegalaxis külső részéből származnak. Később kiderült, hogy a Nemzetközi Űrállomás (ISS) fedélzetén lévő egyik műszer 2014-ben észlelt is egy röntgensugárlökést az objektumról.

Az adatokból a csillagászok összeállították két nagy tömegű csillag évszázadokon át tartó haláltáncának történetét. Mint a legtöbb csillag, amely a Napnál nagyobb tömegű, ezek is bináris párokként születtek és egymáshoz közel keringtek. Egyikük jóval nagyobb tömegű volt, mint a másik, élete során gyorsabban fejlődött és szupernóvaként felrobbant. Vagy egy fekete lyukat vagy egy szupernagy sűrűségű neutroncsillagot hagyott hátra.

Ez a fekete lyuk vagy neutroncsillag fokozatosan egyre közelebb került társcsillagához, mintegy 300 évvel ezelőtt belépett annak légkörébe és megkezdte haláltáncát. Ekkor a társcsillag gázt kezdett kibocsátani az űrbe, amely kiterjed gyűrűvé, tórusszá formálódott a két objektum körül.

    Végül a fekete lyuk vagy neutroncsillag bejutott a társcsillag magjához, megzavarta az energiatermelő magfúziót, amely megakadályozta abban, hogy saját gravitációja súlya alatt összeomoljon a magja. Amikor a mag összeomlott, a fénysebességhez majdnem azonos sebeséggel bocsátott ki anyagsugarat, amelyet észlelt az ISS fedélzetén lévő MAXI műszer – mondta Dong.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az Instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a YouTube-on is.



Forrás:

MTI

2017 Kidsnews | All rights reserved