Fábián Janka: Virágszál


Szabó Petra (16éves) - 6 napja

Már több Fábián Janka-könyvet is olvastam, és mindegyik könyve valamilyen történelmi korszakban játszódó romantikus történet. Annak ellenére, hogy mindegyik könyvében más és más korokat dolgoz fel, némi szerelmi szállal körítve, számomra a könyvei megunhatatlanok, hiszen mindegyik történet fordulatokban gazdag, amihez az adott kor társadalmi konvenciói és a történelem viharai is hozzájárulnak.

A legutolsó könyv, amit tőle olvastam, a Virágszál volt, és ebben sem csalódtam, bár ezt a könyvet inkább a szerelmi-szál fordulatossága teszi izgalmassá, mintsem a történelem alakulása, mivel az most nincs befolyással a történetre.

A történet a 19. század végén és a 20. század elején játszódik, Magyarországon. Fontos tudni, hogy ekkor még fontosnak tartották – főleg az arisztokraták – hogy gyermekeik a rangjuknak megfelelően kössenek házasságot. Azonban Urbán Flóra, egy gazdag ügyvéd lánya egy szegény boltossegédbe szeret bele, aki viszonozza is a szerelmét. A boltossegéd azonban egy sötét és rejtélyes ügybe keveredik (amiben Flórával együtt vettek részt, de erre nem derül fény). Azonban Flóra szerelme a bírósági tárgyalást meg sem várva a börtönben felakasztja magát. Így Flóra egyedül marad – terhesen. Hiába szökik meg otthonról, hogy megszülje a gyerekét, azonban amikor visszatér apjához, hogy megmutassa neki a csöppséget, az egy betegségbe belehal. Legalábbis Flóra így tudja.

Végül Flóra sorsa is elrendeződni látszik, amikor feleségül megy egy megözvegyült tengerészhez, aki egyedül él egyetlen fiával. Flóra a mostohagyermekét saját fiaként szereti, azonban, amikor megismétlődni látja a saját történetét nevelt fia személyében, az addig tartó nyugalmas élet felborul Flóra körül, és ez sok ember életében komoly felbolydulást okoz.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az Instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a YouTube-on is.



2017 Kidsnews | All rights reserved