Rövidlátó halak, „aggyal látó” kakasok

A szem evolúciója régóta az egyik legtöbbet hangoztatott érv az evolúció ellen. Pedig valójában ez a törzsfejlődés működésének egyik leglátványosabb példája: sokszor alakult ki valamiféle látószerv az évmilliók során a Földön, méghozzá a legváltozatosabb formákban. Nyíltan bevallom: az a feltevés, hogy a szemet, a maga utánozhatatlan berendezéseivel, amelyek a különböző távolságokra való fókuszálást, az eltérő […]

kidsnews (127éves) - 4 hónapja

Folytatódik a baby boom a hazai állatkertekben

Szegeden az idei év első nagy szenzációja volt a kassai és az innsbrucki állatkertekből érkező hím és nőstény zerge szülők érkezése után, a május közepén megszületett az első hazai állatkerti zerge.  A kecskeformájú párosujjú patás Európa magashegységeiben él, egészen az Alpoktól a Kaukázusig, így itt a szomszédban, a Kárpátokban is. A gravitációt meghazudtoló fürgeséggel mássza […]

kidsnews (127éves) - 4 hónapja

Mosómedve ötös ikrek születtek Debrecenben

Március utolsó napján az állatkert egyik nőstény mosómedvéje öt egészséges utódnak adott életet. A csöppségek körülbelül kéthónapos korukig anyjuk folyamatos gondoskodását élvezik majd. Születésükkel immár 11 egyedet számlál az ország legnagyobb állatkerti mosómedvecsapata. A mosómedve (Procyon lotor) Észak- és Közép-Amerika víz közeli területein és erdőségeiben őshonos mindenevő ragadozó. Magyar elnevezését onnan kapta, hogy rendkívüli tapintóérzékű […]

kidsnews (127éves) - 4 hónapja

Tarka lámacsikó után Welsh póni is született a Debreceni Állatkertben

Javában tart a tavaszi bébibumm a Debreceni állatkertben, ahol hétről hétre újabb jövevényekről számolnak be. Legutóbb a welsh pónilovak gyarapodtak egy újabb egészséges utóddal április 29-én. A vidám és életerős tarka mintázatú kis csődör már megtekinthető a Vidámpark területén található karámban, ahol anyja gondoskodását élvezi.   A névadásba az intézmény szeretné bevonni a nagyközönséget is, […]

kidsnews (127éves) - 5 hónapja

Kínai törpefürjekkel gyarapodott a Debreceni Állatkert

A Délkelet-Ázsiában, illetve Ausztrália északi és keleti partvidékén őshonos kínai törpefürjekkel gyarapodott a Debreceni Állatkert a Húsvéti ünnepek alatt. A kínai törpefürj (Excalfactoria chinensis) átlagosan 10-12 cm-es testhosszával és 45 grammos testtömegével a legkisebb termetű tyúkalakú madárfaj. Földi életmódot folytat: természetes élőhelyén, a sűrű aljnövényzetű trópusi vagy mérsékelt övi erdőkben és bozótosokban a talajszinten gyűjtöget […]

kidsnews (127éves) - 5 hónapja

Nagyon cuki a Debreceni Állatkert leopárdmacskája

A Debreceni Állatkert 2018 novembere után ismét örömteli hírről számolhat be a Palawan-szigeteki leopárdmacska-tenyészpár háza tájáról, miután a nőstény február 28-án újabb egészséges utódnak adott életet. A hathetes, egyelőre anyja gondoskodását élvező kis hím szépen cseperedik – immár 660 grammot nyom –, és a tegnap megkapta élete első oltását is. Az országban kizárólag Debrecenben gondozott […]

kidsnews (127éves) - 6 hónapja

Felkerülhet a lipicailó-tenyésztés a világörökségi listára

Horvátország, Szlovénia, Ausztria, Magyarország, Bosznia-Hercegovina, Olaszország, Szlovákia és Románia közösen kérte a lipicai lovak tenyésztésének felvételét az UNESCO szellemi kulturális örökség listájára. A végleges döntést a listára vételről az UNESCO Világörökség Bizottsága éves kongresszusán, 2021 decemberében hozza meg – közölte a szlovén kormány, amely a nyolc ország nevében a héten nyújtotta be a pályázatot az […]

kidsnews (127éves) - 6 hónapja

Biztonságossá teszik a gólyafészkeket, mielőtt visszatérnek a lakók

Az Agrárminisztérium támogatásával és az NKM Áramhálózat Kft. közreműködésével 60-nál is több helyszínen teszi biztonságosabbá a fehér gólyák fészkeit a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság. A munkák még februárban kezdődtek és egész márciusban folynak, jelenleg is. A fehér gólyák elsősorban lakott területek elektromos hálózatának kisfeszültségű oszlopain fészkelnek. A közvetlenül az oszlopfejre épített fészek rendkívül balesetveszélyes, könnyen […]

kidsnews (127éves) - 6 hónapja

Mintegy ezer keselyű pusztult el Bissau-Guineában két hét alatt

Mintegy ezer keselyű pusztult el eddig ismeretlen okokból az elmúlt két hétben Bissau-Guineában – közölte a Vulture Conservation Foundation (VCF). A ragadozómadarak elhullását először február 23-án észlelték, amikor 200 madártetemre bukkantak, majd hirtelen 400-ra, majd 600-ra emelkedett az elpusztult állatok száma, amely ma már megközelíti az ezret -derül ki a szervezet honlapján csütörtökön kiadott közleményből. […]

kidsnews (127éves) - 7 hónapja

Kiderült, hogy a Föld vörös pandái nem is egy fajba tartoznak

Genetikai vizsgálattal kínai kutatók bebizonyították, hogy a veszélyeztetett vörös pandák valójában nem egy, hanem két külön faj. A vörös pandák Kína, India, Nepál, Bhután és Mianmar magasan fekvő erdőségeiben élnek. A szakértők becslései szerint mára nagyjából 10 ezer példány maradt belőlük a vadonban és a számuk napról napra csökken az illegális vadászatuk és élőhelyeik elvesztése […]

kidsnews (127éves) - 7 hónapja