Jókai-Napok Balatonfüreden

Romantika, Színház, és Irodalom. A Jókai napokat  27. alkalommal rendezik meg Balatonfüreden, ezzel is emléket állítva Jókai Mórnak, aki  a balatonfüredi villájában írta meg Aranyember című regényét. és a nyarakat is  gyakran töltötte Balatonfüreden, a városban számos emlékhelyet állítottak tiszteletére. A programok közt bárki találhat kedvére valót: lesz zene, tánc, irodalmi séta, előadások, kiállítás, könyvbemutató, gyermekeknek kalandorképző és persze a Jókai bableves sem maradhat ki a […]

kidsnews (127éves) - 2 éve

Könyvfesztivál

Nem tudom, eljutott-e a hír hozzád, de múlt hétvégén megrendezésre került a 25. könyvfesztivál. És el kell mondanom, hogy valami elképesztő volt. Ez volt az első könyvfesztiválom és mély nyomot hagyott bennem így is, pedig csak az utolsó napra tudtam lemenni. Először, mikor odaértem nem láttam mást csak egy hosszan tekergőző sort. Csodálkoztam is, hiszen […]

Matuz Ágnes (16éves) - 2 éve

Kecskeméti Vadaskert – a Föld napja

Ezen a napon a érdemes ellátogatni a Kecskeméti Vadaskertbe, mert érdekes hálós madárbefogást, madár meghatározást, gyűrűzést, majd a madarak szabadon engedését tekinthetik meg a Vadaskertben az arra kíváncsiak, miközben lehetőség nyílik a park szakembereivel beszélgetésre is. A lelkes állatgondozók látványetetésekkel készülnek, amely során a gyerekek és a felnőttek is etethetnek állatot.   Akik még több izgalomra vágynak, […]

kidsnews (127éves) - 2 éve

20 méter magasban drótkötélen a cirkuszok világnapján!

A cirkusz világnapot 2007 óta ünneplik meg április harmadik szombatján, 2010-ig csak Európában tartották meg, ezt követően világszerte megemlékeznek róla. A Debrecenben ünneplő A Magyar Nemzeti Cirkusz extra világszámokkal várja a nagyérdeműt. 20 méter magasan a sátor felett kifeszített drótkötélen, kibiztosítás nélkül mutatnak be produkciókat, valamint  Ifj. René Casselly elefánthátról dobbantva kosarazik.

kidsnews (127éves) - 2 éve

Be pART! – 3D Galéria Budapest

Nemrég nyílt meg Budapesten, a Bajcsy-Zsilinszky úton Magyarország első 3D galériája! De mit is tud ez valójában? A napokban volt szerencsém kideríteni.  Mi baráti társasággal mentünk, így szerintem mókásabb programlehetőség. Ez a galéria (ahogy a neve is mutatja) valamiben más, mint a többi: különleges, erősen térhatású képeket láthatunk, amiket nem csak nézni érdemes. Az általános múzeumok […]

Tigirl (15éves) - 2 éve

Szuperhősök és Jedi lovagok a közlekedési múzeumban

Kiállításmegnyitóval egybekötött családi nap a Ganz Ábrahám Öntödei Gyűjteményben – a Családok éve programsorozat részeként. A bejáratnál történő előregisztráció után fénykardvívás-oktatás és harc. A vállalkozó kedvű gyerekek Jedi mesterek segítségével elsajátíthatják a fénykardvívás alapjait és a bátrabbak megküzdhetnek a Jedivel, vagy akár a gonosz Darth Vaderrel is. A családi napra a belépés díjtalan. Program:   14.00: […]

kidsnews (127éves) - 2 éve

János vitéz Maraton és I. Diák Slam Poetry a József Attila Színházban

A magyar költészet napján a tavalyi évhez hasonlóan felolvasó maratonra várják általános és középiskolai diákok és csoportok jelentkezését április 11-én 16 órától, majd 18 órától Diák Slam Poetry verseny rendeznek az angyalföldi teátrumban. A tavalyi Toldi Maratonon a jelentkezők kétórás időtartamban folyamatosan, egymást váltva olvasták fel a Toldit, így ünnepelve Arany János születésének 200. évfordulóját. […]

kidsnews (127éves) - 2 éve

Küldj üzenetet a Nemzetközi Űrállomásra!

A Föld–Nemzetközi Űrállomás kommunikációs csatornán keresztül bárki levelet (pontosabban elektronikus levelet, e-mailt) küldhet a Nemzetközi Űrállomás (ISS) legénysége két orosz tagjának. Április 2-ától 11-éig várják az üzeneteket, a legizgalmasabbakat közvetlenül az ISS-re juttatják. Lehet küldeni bármit: kérdéseket az űrhajósok életéről, rajzokat, fényképeket vagy szöveges üzeneteket, de ahogy a szervezők viccesen megjegyezték, akár szerelmi vallomásokat is. […]

kidsnews (127éves) - 2 éve

Medvehagyma Napok Bakonybél 2018

2018. április 7 – 8. 11. alkalommal kerül megrendezése a kétnapos Medvehagyma Napok Bakonybélben. Mindkét nap különböző hosszúságú és nehézségű szervezett túrákon ismerhetik meg az érdeklődők a varázslatos Bakonyt, a medvehagyma egyik kedvelt élőhelyét. A Bakonybéli Tájház udvarán mindkét nap medvehagymából készült ételek kóstolására, kézműves termékek, bioélelmiszerek vásárára, sétavonatozásra invitálják a szervezők a közönséget. Mindkét […]

kidsnews (127éves) - 2 éve

Húsvét minálunk

Mozgó ünnepként húsvét idén viszonylag kései időpontra esett. Ez a hagyomány mindenkinek mást jelent; a hithű keresztények egyik legfontosabb és legnagyobb ünnepe, másoknak a tavasz köszöntése, vagy éppen alapvető családi eseménye. Az én családom római katolikus, de nem gyakoroljuk a vallásunkat, így ezt az ünnepet sem tartjuk úgy, mint egy hithű család. A 40 napos […]

kidsnews (127éves) - 2 éve