Müller Cecília felelősségteljes magatartást kért a fiataloktól.

Az elmúlt hetekben folyamatosan emelkedik az új koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon, és az látszik, hogy most inkább a fiatalok körében terjed a vírus – mondta az országos tisztifőorvos szerdán az MTI-nek. Müller Cecília hozzátette: az adatokat elemezni kell, de míg a tavaszi járványhullám az idős, krónikus betegségben szenvedőket érintette, mára ez jelentősen megváltozott. A friss fertőzöttek átlagéletkora 30 […]

kidsnews (127éves) - 4 hete

Új, életveszélyes dizájnerdrog jelent meg a kábítószerpiacon

Új, életveszélyes hatóanyagú dizájnerdrog jelent meg a magyar kábítószerpiacon, amely a jelenlegi információk szerint már tizenegy ember haláláért felelős – hangzott el a rendőrség keddi, budapesti sajtótájékoztatóján.  Csákó Ibolya alezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság kiemelt főreferense elmondta: egy miskolci, lyukóvölgyi haláleset nyomán azonosították az új pszichoaktív anyagot a szakértői intézetben. A szakértők ezt követően megvizsgálták májusig […]

kidsnews (127éves) - 2 hónapja

Nagykörút lett Budapest leggyakrabban használt bringás útvonala

A Budapesti Nagykörút kerékpársávjának forgalma mindössze néhány nap alatt elérte a több mint egy évtizede meglévő Múzeum körúti biciklisáv forgalmát.- adta hírül a Budapesti Közlekedési Központ közleményében. A friss adatok szerint naponta 2500-3000-en bicikliznek az új sávokban, ezzel a Nagykörút Budapest egyik legforgalmasabb kerékpáros útvonalává vált. A közlemény szerint a Nagykörúthoz hasonlóan a Bartók Béla […]

kidsnews (127éves) - 4 hónapja

Továbbra is érvényes az első féléves matricával ellátott diákigazolvány

Friss érvényesítés nélkül is elfogadják a helyi és helyközi közlekedési szolgáltatók az utazási kedvezményre jogosító, lejáró hivatalos okmányokat a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet megszüntetését követő 15. napig – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium vasárnap. A közlemény szerint a ITM kérése kiterjed minden közszolgáltatási utazási kedvezményre jogosító, lejáró igazolvány, igazolás, utalvány elfogadására, így a 65 év […]

kidsnews (127éves) - 6 hónapja

Ingyen adatcsomaggal reagáltak a koronavírusra a hazai szolgáltatók

A világ adatforgalma sosem látott méreteket öltött az elmúlt hónapokban a koronavírus miatt, hiszen mindenki igyekszik kerülni a tömeget, próbál otthonról dolgozni, vagy tanulni. Erre, valamint az hazai iskolabezárásokra reagálva a hazai távközlési szolgáltatók is ingyenes mobilnet-bónuszt ajándékoznak a lakossági (előfizetéses és feltöltőkártyás) illetve az üzleti (flottás) ügyfeleinek egyaránt. Mai cikkünkben megmutatjuk, hogyan, és mennyit […]

Tomi (13éves) - 7 hónapja

Engedünk a ’48-ból? – Véleménycikk

Nincs iskola, ugye. Holnaptól szabad vagyok akkor kelni, amikor szeretnék, akkor írni a feladatokat, amikor csak szeretném. Holnaptól szabad vagyok. A szüleim nem engednek fel tömegközire. Nem mondom, igazuk van, ha lehet, kerüljük a fölösleges kontaktot. Végülis mindegy is, hiszen holnaptól úgyis szabad vagyok. Jövő héttől igazából mehetek dolgozni. A mozi háromkor nyit, addig kényelmesen […]

Solymosi Máté (18éves) - 7 hónapja

A gyorsételek rendszeres fogyasztása ronthatja a memóriát

Az egészségtelen, túlságosan feldolgozott, túl sós, cukros, zsíros ételek fogyasztásáról, vagyis az úgynevezett nyugati étrendről egy kutatás megállapította, hogy károsíthatja a hippokampusz nevű agyi terület étvágyszabályozó, túlevést korlátozó funkcióját. Brit, amerikai és ausztrál kutatók a Royal Society Open Science című tudományos lap friss számában írták le vizsgálatukat, amelyben önkéntesek részvételével tanulmányozták a gyorsételek hatását – […]

kidsnews (127éves) - 7 hónapja

Ne dőlj be a koronavírussal kapcsolatos kamuleveleknek!

A Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézete tájékoztatása szerint a koronavírus megjelenése óta egy olyan új kiberbűnözői módszer van kibontakozóban, amely a felhasználók járvánnyal kapcsolatos kíváncsiságára, félelmére épít. Kiderült, hogy a csalók a pandémiára építve emaileken keresztül próbálnak adathalász tevékenységet, illetve zsarolóvírus kampányt folytatni és megtéveszteni az embereket, vagy káros kódokat juttatni eszközeikre. A csaló levelek […]

kidsnews (127éves) - 8 hónapja

Jelentősen nőtt az iskolák és a kórházak elleni kibertámadások száma

Tavaly jelentősen nőtt az oktatási intézmények valamint az egészségügyi intézmények, kórházak elleni kibertámadások száma – emelte ki a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézete (NBSZ NKI) vezetője hétfőn Budapesten egy sajtótájékoztatón. Bencsik Balázs elmondta, hogy jelenleg az adathalászat és a zsarolóvírusok terjedése jelenti a fő problémát ezért fontos, hogy az emberek felismerjék az ilyen támadásokat és […]

kidsnews (127éves) - 8 hónapja

Meglátta árnyékát Balu, a fővárosi állatkert medvéje

Vasárnap tartották meg a hagyományos medveárnyék-észlelést a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Balu, a tizenkét esztendős barnamedve végül meglátta az árnyékát, ez a népi időjóslás szerint azt jelenti, hogy a tél még sokáig fog tartani. Az állatkertben sok gyermek és felnőtt várta, hogy Balu medve előjöjjön a barlangjából. Az állat az elmúlt napokban a szokásosnál kissé […]

kidsnews (127éves) - 8 hónapja